Ugrás a tartalomra

Orbán: Nem elképzelhető abortusztörvény-módosítás

A kormány abortusztörvény-módosítást nem tervez, ezt a miniszterelnök nem tartja elképzelhetőnek.

"Mereven ellenzek mindenfajta abortusztörvény- módosítást, a mostani rendszer fenntartása mellett érvelek"

- mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, megjegyezve, hogy nem ez az az ügy, amivel most foglalkozni kell, hiszen szankció van, háború van, égben vannak az energiaárak, és "itt ez a dollárbaloldal a hátunkban" - számolt be az MTI.

A miniszterelnök ezt azután nyilatkozta, hogy Pintér Sándor kormányzati rendeletben határozott úgy, hogy a terhes nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

A „magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” valójában a szívhang, a rendelet tehát a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. A belügyminiszter rendelete szeptember 15-én lépett hatályba.

Hit Rádió / MTI

Legfrissebb