Happy Day - 2024. 03. 27.

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjátok velem együtt, hogy hiszem, hogy a szellemem az Úrnak a szövét neked. Ő gyújtja meg bennem a világosságot, a fényt az evangélium által, hogy Krisztus arcán megismerjem Istenek a dicsőségét. Mert hiszem, hogy a názad Jézus az Istenek a fia, a királyok királya, az uraknak az ura, alfa is az omega, aki halott volt, de él.

És az ő kezébe van a halálnak és a pokolnak a kulcsa. És hiszem, hogy teljhatalommal rendelkezik, és mindentért meghajol neki, és mindennyel várja, hogy Jézus Úr az Atya Isten dicsősége. Hiszem, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

És hiszem, hogy az eljövendő királyságnak, ő a királya, és az ő uralma alá kerül az egész föld, és ő szabadítja meg a földet Istenek minden ellenségétől, és a legutolsó ellenségétől, és a haláltól. És hiszem, hogy Jézus Krisztus a földtámadása által legyőzte a pokolt, a halált, a sötétségnek minden erejét, és ő benne jelent meg minden ember számára az élet. És aki hisz ő benne, az által ment a halálból az életre.

Én hiszek ő benne, és ezért hiszem azt, hogy örök életem van, és Isten felírta a nevemet az életnek a könyvébe. Áldom, magasztalom őt, dicsérem őt, estemmel, lelkemmel, szalememmel, képességemmel, most és mindörökké, a Jézus nevében. Amen.

Amen.

[Szignál]
Olvasd velünk a Bibliát ma is! Következik a Szentírás egyszerű fordítása Diószegi Dávid tolmácsolásában.

[Diószegi Dávid]
Krónikák második könyve. Tizenötödik rész. Isten szelleme szállt Azar Jáhura, Ódéd fiára.

Ki ment Ászály és serege elé, és ezt mondta nekik. Hallgassatok rám, Ászály és Júda, meg Benjamin népe! Az örökké való veletek van, ameddig ti is vele vagytok.

Ha keresitek őt, meg is fogjátok találni. De ha elhagyjátok, ő is elhagyt titeket. Izrael népe régóta él az igazisten nélkül, tanítópap és törvény nélkül.

Amikor bajba kerültek, az örökké valóhoz, Izraelistenéhez fordultak. Keresték őt, és akkor meg is találták. Azokban az időkben nem volt békessége sem azoknak, akik útrakeltek, sem azoknak, akik hazatértek, mert súlyos csapások zúdultak az országok minden lakosára.

Egyik népa másikat pusztította. Egyik város a másikra támadt, mert Isten súlytatta őket mindenféle bajjal. Ti azonban legyetek erősek, és kezetek ne lankadjon, mert munkátoknak meg lesz a jutalma.

Amikor Ászá hallotta ezeket a szavakat, és Ódít prófítta proféciáját, felbátorodott, és teljesen kiírtotta az utálatos báványokat Júda és Benyamin területéről, valamint azokból a városokból, amelyeket Ephraimdom vidékén elfoglalt. Azután helyreállította az örökkévaló oltárát, amely az örökkévaló templomának oszlopcsarnoka előtt állt. Majd Ászá összehívta Jeruzsálembe a népet Júdából és Benyaminból, sőt azokat is, akik Ephraim, Manassi és Siman törzséből közöttük laktak.

Ugyanis Izraelországából sokan átköltöztek Ászák királyságába, Júdába, mert látták, hogy Istene az örökkévaló vele van. Így hát uralkodásának 15. évében, a harmadik hónapban nagy sokaság gyűlt össze Jeruzsálemben.

Az etiópok elleni hadjáratban szerzett zsákmányból áldoztak az örökkévalónak 700 bikát és 7000 juhat. Szövetséget kötöttek és megfogadták, hogy az örökkévalót, őseik istenét fogják keresni és követni teljes szívben lélekkel. Elhatározták, hogy ha valaki nem akarja az örökkévalót, Izraelistenét keresni és követni, annak meg kell halnia, akárki legyen, férfi vagy nő, idős vagy fiatal.

Ezt az ígéretüket esküvel is megerősítették, az egész sokaság hangosan felkiáltott, megfújták a trombitákat és a sófárokat. Egész Júdanépe örvendezett és újongott az eskü miatt, mert teljes szívvel lélekkel tették ezt. Teljes szívvel keresték az örökkévalót, és meg is találták.

Ő pedig békességet és nyugalmat adott nekik körös körül mindenfelől. Ászák király még saját anyját, Malkát is megfosztotta az anyakirálynői méltóságtól, mert Malká egy utálatos báványt állított fel a seratiszteletére. Ászák kivágatta ezt a báványt, összetörte és megégette a kidrompatak völgyében.

A magaslatok ugyan megmaradtak Izraelben, Ászák szíve azonban tiszta volt egész életében. Ászák bevitte Isten templomába azokat az ezüst és aranytárgyakat és egyéb kincseket, amelyeket apja, apíjá, illetve ő maga az örökkévalónak szentelt. Uralkodásának 35.

évéig nem volt több háború Júdában. Ászá uralkodásának 36. évében Balsá, Izrael királya bevonult Júdaországába, és Ráma városában elkezdte egy erődítmény kiépítését.

Azért tette ezt, hogy ellenőrzése alatt tartassa a Júdába vezető utat, és megakadályozza, hogy bárki oda bejusson, vagy hogy onnan kijöhessen. Ekkor Ászá aranyat és ezüstöt hozott ki az örökkévalóházából és a királyi palotából. Az egészet elküldte Benhadadnak, a Rám királyának, aki Damaszkusban uralkodott, és ezt üzente neki.

Kössünk szövetséget, ahogy apám és a te apád is szövetségesek voltak. Ezt az ezüstöt és aranyat neked küldtem. Bontsd fel a Balsával, Izrael királyával kötött szövetségetet, hogy Balsá vonuljon vissza.

Benhadad teljesítette Ászá kérését, és hadseregét Izrael ellen küldte. Megtámadták Izrael városait, Ijont, Dánt, Ábélmáimot és Naftali raktárvárosait. Amikor Balsá ezt meghallotta, abbahagyta a rámai erődítményi építését, és elvonult onnan.

Akkor Ászá király összegyűjtött Júdából minden férfit, és elhordatta az építőanyagot, a köveket és a gerendákat, amit Balsá összegyűjtött rámában. Ezekkel azután Geba és Miczpá városait erősítette meg. Ezután Hanáni, a látó, elment Ászához, Júda királyához, és ezt mondta neki.

[Diószegi Dávid]
Mivel nem az örökkévalóban, Istenedben bíztál, hanem Arám királyában, azért menekült meg a kezed közül Arám királyának a hadserege.

[Diószegi Dávid]
Nem emlékszel, milyen hatalmas sereggel jöttek ellened az etiópok és a líbiaiak? Mennyi harci szekérrel és lovassal? De mivel az örökkévalóban bíztál, ő mégis a kezedbe adta őket.

Mert az örökkévaló szeme átfésüli az egész földet, és keresi azokat, akik teljes szívvel lélekkel bíznak benne és ragaszkodnak hozzá, hogy erejét és hatalmát megmutathassa abban, ahogyan megsegíti őket. Ostobán döntöttél ebben a dologban, ezért mostantól fogva háborúk lesznek ellened. Emiatt Ászál annyira megharagudott Hanánira, hogy börtönbe záratta.

De nem ő volt az egyetlen, akivel Ászál igazságtalanul bánt. Másokat, egyszerű embereket is bántalmazott ebben az időben. Ászál tettei az elsőtől az utolsóig meg vannak írva Jóda és Izrál királyainak könyvében.

Uzalkodásának 39. évében Ászál súlyosan megbetegedett. A lábait valamilyen betegség támadta meg.

Azonban ebben a helyzetben nem az örökkévalót kereste, és nem az ő segítségében bízott, hanem az orvosokban. Nem sokkal ezután uzalkodás a 40. évében meg is halt, akárcsak ősei.

Dávid városában temették el, abba a szikla üregbe, amelyet magának készítetett. Sírját, amelybe fektették, megtöltötték jó illatú fűszerekkel és balzsammal, majd nagy tüzet gyújtottak a tiszteletére.

[Szignál]
Következik Németh Sándor napi üzenete.

[Németh Sándor]
Bizonyos emberek, akik keresztényeknek mondják magukat, bizonyos kardinális területen a világnak az elvárásait, normáit, követelményeit fogadják el, és elengedik az Istennek a beszédét, tehát nem az Isten beszédét oldalán állnak, hanem az ellenkező tával, a másik csapatnak a világnak az oldalára állnak. Ezek a liberális keresztények. A másik irányzat, amely látja ezt a problémát, az úgy gondolja, hogy a tradíciót kell megerősíteni, nyilván benne van a tradícióban Isten igéje, és a tradíciónak a megerősödésével túl tudjuk érni ezt a hatalmas nagy kihívást, ami előtt és amiben benne van az egyház.

De elfeledkeznek arról, hogy az egyháznak a válsága nemcsak most kezdődött, hanem régebben, és ebben nagyon nagy szerepet játszottak azok az egyházi tradíciók, amelyek ellentétesek Istenek az igéjével, és nincs értelme minden tradíciót megmenteni, hanem nagyon fontos, hogy a szokásokat, a tradíciókat az Isten igéjéhez mérjük, és az Isten igéjének alárendeljük, és ami nem felel meg az Isten igéjének, azt el kell engedni, ki kell engedni a kézből. Ne felejtsétek el a názati Jézus Kisztusnak a földi életében is ugyanek az irányzatok megvoltak, judaizmuson belül megvolt ez a liberális irányzat, megvolt ez a tradicionális irányzat, amely az Isten igéjét erőtlenné tette, különböző emberi rendelésekkel, tradíciókkal, és ugye hát maga a szombat körüli vita is ezzel állt összefüggésbe. Az evangéliumból egyértelműen következik, hogy semmi olyan tradíció, amely az igét erőtlenné teszi, ami az igét kitörli az embereknek a szívéből, lelkéből, semmi olyan tradíció, amely az ige helyett középpontba kerül a hívőknek az életébe, az a tradíció nem alkalmas arra, hogy megújulás legyen abból a keresztények számára.

[Szignál]
A Szumatikus Klasszikus Irodalom legjavából hangos könyv.

[Tóth Géza]
Következő alcím, legyünk bátrak! Nemrég szerelőt hívtunk, mert meghibásodott a légkondícionálónk. A szerelőnek keresztül kellett menni a házon, és úgy fel a padlásra.

Nem állt meg közben, hogy igyon valamit a hűtőből, nem ült le a nappaliban tévét nézni, és nem ment ki a hátsó ajtón, hogy kicsit megpihenjen a kerten. Egyenesen a padlásra tartott, és megoldotta a problémát. Tisztába volt vele, hogy nem azért jött, hogy otthon érezze magát, és úgy viselkedjen, mint hogyha a fiam volna, hanem azért, hogy szolgáltatást nyújtson.

De amikor a fiam, Jonathan, bejön, ő nem kérdezi meg, hogy apa, ihatok valamit a hűtőből? Leülhet-e kicsit tévét nézni? Nem kér engedély, hanem ő maga is tulajdonosként viselkedik.

És a helyzet az, hogy tényleg az is. Ő a fiam. Mindenem az ővé is.

És örülök, hogy ezt ő is tudja. Tisztába van vele, hogy mi az ővé. Ezért bátran odamegy a hűtőszekrényhez.

A Biblia arra ösztönöz, hogy bátran járuljunk a kegyelen királyi székéhez, és ne úgy, mint egy szolga, aki így veszél, Istenem, nem érdemlem meg, tudom, hogy nem vagyok méltó. Ha örömet akarunk szerezni Istennek, ha jó kedve szeretnénk deríteni, akkor járuljunk elé bátran, annak tudatában, hogy ő büszke rájt, hogy elfogadott bennünket, és biztosan számíthatunk az ő jóságára. Kérjünk tőle bátran, hogy valósítsa meg az álmainkat.

Imádkozzunk bátran. Nem tudjuk őt kellemetlen helyzetbe hozni. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét.

Nem kell megdolgoznunk az elfogadásáért. Nem kell fizetnünk Istennek az elkövetett hibákért. Jonathan sosem jött még be úgy a házba, hogy azt mondta volna, Apa, ma valami rosszat tettem, ezért nem érdemlen meg, hogy vacsorát kapjak.

Engedd meg, hogy dolgozzak neked, és megkeressem a vacsorám árát. Ha így viselkedne, először is megmérném a lázát. Másodszor apaként csalódott lennék.

Valószínűleg azt gondolnám, hogy olyan tisztában van vele, hogy ő a fiam, és hogy én pedig csak jót akarok neki. Letán azt gondoljuk, hogy ha elég jól viselkedünk, és keményen dolgozunk, akkor mindezekért cserébe Isten majd megáld minket? Arab szolgák gondolkoznak inkább.

Higgyük el végre, hogy Isten gyermekei vagyunk. Már most Isten családjához tartozunk. A Biblia azt mondja, tetszett a ti atyátoknak, hogy nektek adja az országot, jelenti ki Jézus.

Isten alig várja, hogy megmutathassa az irántunk való jóságát. Vajon Isten gyermekeként élünk, annak tudatában, hogy vannak jogaink, és Isten gyönyörködik bennünk? Vagy úgy élünk, akár a rabszolgák értéktelennek érezve magunkat, mintha nem érdemelnénk meg Isten jóságát.

A következő alcim, Már most Isten gyermekei vagyunk. A Lukács evangélium a 15. részében a tékozló fiú történetében azt olvassuk, hogy ez a fiatal ember kikérte az apjától az örökséget, és elment otthonról.

Kicsapongó életet élt, a teljes vagyonát elszórakozta, és rossz döntések sorozatával el is herdálta azt. Miután anyagilag lennullázta magát, annyira kétségbe esett, hogy kénytelen volt béresként disznók legeltetésével keresni a kenyerét. Annyira éhes volt, hogy már a disznók elétett moslékot is megette, csak hogy életben maradjon.

Amikor végre ráeszmélt hová is fülyett, elgondolkozott. Ezt mondta. Otthon a szolgáknak is jobb dolguk van, mint itt nekem.

Ezért visszamegyek az apám házába. Tudom, hogy miután így elrontottam az életet, semmi esélyem nincs, hogy a házába lakjam, de talán még lehetnek a szolgája. Miután olyan sok hibát elkövetett, nem fiúként látta többé önmagát, hanem szolgaként.

Úgy érezte, hogy nem méltó apja jóságára. Úgy gondolta, hogy végképp nincs joga családtagként viselkedni. Ugye, hogy milyen sokan nem vagyunk méltók Isten jóságára?

Egykor tudtuk, hogy fiak vagyunk, valamikor nem kételkedtünk benne, hogy Isten segít, hogy kedvételi bennünk és megáld, de rossz döntéseket hoztunk. Letértünk a helyes útról, ezután pedig elhittük, hogy valamiképpen Isten gyermekéből újra rabszolgálvá lettünk, és Isten nem foglalkozik már velünk. Ez a fiatalember összeszedte a bátorságát, elindult haza felé.

Felkészült rá, hogy az apja ilyen szavakkal fogadja majd, ne is álmodj róla, hogy beteheted a lábad a házamba. De amint közelebb ért, megpillantotta az apját, aki a ház felé vezető úton állt. Úgy tűnt, hogy az apja keresi őt, szinte alig várt, hogy megérkezze.

Ahogy megpillantotta a fiát, rohanni kezdett felünk. A fiú pedig azt gondolhatta magába, nagyszerű megállítni utá, mielőtt tovább mennék, és biztosan kiabálni kezd majd velem. Azonban az apja magához ölelte és megcsókolta.

A fiú azonnal szabadkozni kezdett. Apám, nem érdemlen meg, hogy a fiadnak nevezd, de talán szolgaként még alkalmazhatsz. Miről beszélsz?

Szakította például az apja. Hát nem tudod, hogy a fiam vagy? És mindig is az maradsz?

Bármit teszünk, az nem változtat azon a tényen, hogy fiak vagyunk. Isten gyermekei. Amikor megtértünk Jézus Krisztushoz, Isten a családjába fogadott.

Ezen nem lehet változtatni, ezt nem lehet semmiség tenni. Bármekkora hibát követünk is el az életben, ha le is térünk a helyes útról, de készek vagyunk visszatérni, Isten nem utasít el. Még akkor sem, ha mi elutasítanánk önmagunkat.

Vajon még mindig rabszolgaként élünk? Amikor valójában Isten gyermekei vagyunk? Talán megpróbáljuk meggyőzni Istent, hogy szolgaként alkalmazzon, miközben ő azt mondja, a fiam visszatér, hozzátok ide a kövér borjut és ünnepei.

Isten már visszafogadott a családjába. De mi történt volna, ha a fiú így szól? Nem, apa, nem érdemlem meg.

Hadd dolgozzak a szolgákkal együtt, hogy visszafizethessem az elherdált örökséget. Ha ezt tette volna, azzal az egész történet értelmit veszti. Pedig hányszor előfordul, hogy mi is ugyanezt teszünk.

Nem vagyunk hajlandók elfogadni Isten jóságát, és a hibáink miatt ostorozzuk magunkat. Megengedjük a vádlónak, hogy elhitesse velünk, hogy többé nem vagyunk Isten gyermekei, hanem újra rabszolgalet belül. Nagyon tetszik, hogy miután a tékozló fiú hazatért, apja sosem hánytorgatta fel a hibáit.

Nem beszélt úgy, hogy rendben, visszajöhetsz, de azért nem kellett volna ezt és ezt tenni. Istent nem érdekli a múltunk. Az ellenség mindent megtesz, hogy emlékeztessen a bűneinkre, hogy bűntudatot ébreszzen bennünk, és értéktelennek érezzük magunkat, de ne ígyünk ezeknek a hazugságoknak.

Nem attól leszünk Isten gyermekei, hogy mindenben tökéletesek vagyunk. Már most is Isten gyermekei vagyunk. Azt tanácsolom annak, aki eltávolodott Isten től, hogy jöjjön vissza az atya házába.

Erősödjön meg újra hitben, és kezdjen el ismét álmokat szövögetni. Ez nagy örömet fog okozni a mennyben. Isten felkapcsolja a fényeket, és kezdődhet az ünnepés.

Ha az úr azt látja, hogy lerászuk magunkról a rapszolgamentalitást, és magunkra öltjük a fiusságot, azt feleli erre. Vágjátok le a hízottulkot, ünnepelni fogunk. A gyermekem hazaérkezett.

Oh, happy day!

[Kollár Leila]
Sok szeretettel köszöntöm a fullkontakt hallgatóit, én Kollár Leila vagyok. Mai adásunkban a nehéz beszélgetésekről fogunk beszélni, reméljük, hogy nem lesz nehéz. Beszélni fogunk a konfliktusokról, és gyakorlati tanácsokat is várunk.

Beszélgető partneremtől, a kulifaim Mónikától, aki pszichológus és a Szentpál Akadémiának az oktatója. Szervusz, Mónika! Üdvözlöm én is a hallgatókkal, szervusz Lejla!

Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Nehéz beszélgetések, nyilván ezzel minden ember találkozik, nincs olyan személy, akinek ne ütközne időnként a véleménye a másikkal, és felismerülnek kérdések, hogy mikor érdemes ezekről egyáltalán beszélni, mert van, hogy az ember jó passzban van, és könnyen reagál a másiknak esetleges indulatos megnyilvánulásaira, de van, amikor viszont egy beszélgetésbe való belekezdés csak egy nagyobb konfliktus teredmény az, mint amire számítottak. És nagyon sok ember meg is ijed attól, hogy konfliktus helyzetben találja magát. Nagyon alapszinten akarom kezdeni, és az lenne az első kérdésem, hogy egyáltalán mit tudunk konfliktusnak nevezni, és ez mindenképpen egy negatív dolog?

[Kulifai Mónika]
Semmiképpen nem negatív dolog maga ez a helyzet. Nyilván lehet úgy kezelni, hogy ebből probléma legyen. Mondtad, alapoktól kezdjük.

Én azzal az alapgondolattal kezdeném, hogy szerintem ez egy nagyon csodálatos dolog, hogy nagyon különbözőek vagyunk. És ez sok-sok-sok mindent jelent. Tehát más karakterünk van, más sorstörténet van mögöttünk, és nyilván ennek a sorstörténetnek lehetnek olyan következményei, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban mások a tapasztalataink, személyes tapasztalataink, vagy mások az ismereteink.

Tehát akkor, amikor közösségbe kerülünk egymással, most akár két barátnő beszélget, két barát beszélget, akár egy közös ügyön dolgozunk, akkor a nézetkülönbségeknek sok-sokféle oka lehet. Lehet személyiségbeli oka, karakter, különbségekből származó nézetkülönbség, de lehet ismeretekbeli különbségek és a többi. Én azt gondolom, hogy a nulladik pont az kell, hogy ne féljünk attól, hogy lehet különböző véleményünk valamiről különböző képen láthatunk dolgokat.

Nyilván ebbe benne van az is, hogy tévedhetünk, vagy tévedhet a másik. A konfliktusok akkor válnak ijesztő és félelmetes helyzetté, és ezzel tényleg találkozunk tanácsadásban is, hogyha nincsenek meg azok az eszközeink, az a kultúránk, hogy hogyan kezeljük akkor, amikor nézetkülönbség van, vagy konfliktus, most ebből származó konfliktus helyzet.

[Kollár Leila]
Hát gondolom, akkor azok a személyek, akiknél a családban sem volt jó a konfliktusokhoz való hozzáállás, már azért egy nehezebb alappal indulnak.

[Kulifai Mónika]
Hát mindenképpen azoknak, akiknek az önértékelése, önismerete, önbecsülése az nagyon sérült, vagy nem tudott egy felnőtt érettségre, vagy az életkorának megfelelő érettségre kialakulni, azok sokszor kommunikációban megelőző csapást mérnek a beszélgetésben, vagy olyan pontokon is védik maguk, megtámadodnak, érzik magukat, ahol senki nem bántotta, hanem egyszerűen csak egy dologról különböző véleményük, megítélésük van.

Tehát a különbözőséget sebek miatt, rossz szocializáció miatt lehet traumatokozó szocializáció miatt lehet a különbözőséget támadásnak minősíteni, elutasításnak minősíteni, veszélyes helyzetnek minősíteni, mert nyilván az egy vélemény, az egy akarat, együtt vagyunk, közös véleményen vagyunk, annak van egy olyan jó nyugalma, biztonságérzete tud adni, és ezzel nincs is probléma, csak a már említett okok miatt, és nyilván több mindent fel lehetne sorolni, azért többször találkozunk nézetkülönbséggel. És még azt mondom, hogy lehet, hogy reggel az embernek más a vélemény hozzáállása, mint este, fáradt állapotban más, mint egy kipihent állapotban, sikerek után, másképp kezel, nehéz helyzeteket, vagy különbözőségek, mint akkor, amikor kudarcok vannak éppen aktuálisan mögötte, vagy nehezebb élethelyzetek, tehát sok-sokféle oka lehet annak, hogy különböző képen foglalkálás, tehát itt ezt akartam kiemelni a családi háttérből, hogy ahogyan önmagunkról gondolkodunk, tehát az önértelkelésünk, önbecsülésünk milyen szinten van, ez közvetlen kapcsolatban van azzal, hogy hogyan kezeljük a nehéz helyzeteket.

[Kollár Leila]
És hogyha a családban valakinek nem volt lehetősége arra, hogy így a véleményét meg tudja ütköztetni a másikkal, akkor nyilván ez rossz szocializációhoz vezet, ahogy mondtad is, de később lehet ezen változtatni, tehát meg lehet tanulni jól konfliktust kezelni?

[Kulifai Mónika]
Mindenképpen. Meg vagyok erről győződve, és sok-sok pszichológus, tanácsadó, de más mediátorok, stb. Sok-sok területen lehet ebben a kérdésben segítséghez jutni.

De azért nem feltétlenül a minden áron külső segítséget keresünk. Nyilván van helyzet, amikor ez az út, és erre van szükség. De az a kérdés, úgy a személyiség felődésben is, akár akarjuk, akár nem eljutunk arra a pontra, a kamaszkor körül, hogy nagyon kiabálóak ezek a kérdések, hogy ki vagyok én igazából.

És azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket meg merjük fogalmazni a legextrémebb kérdéseket is, tehát ezekkel szembenézünk, és keressünk rá válaszokat, és itt viszont jönnek a külső személyek, vagy jöhetnek, hogy ki az, aki ebben segíteni tud nekünk, és hála Istennek azért tágabb kapcsolatrendszerben mozgunk, iskolában járunk, vannak tanáraink, vannak osztálytársaink, vannak barátaink, lehetnek edzőtársaink, vannak a gyülekezetben lehetnek jó kapcsolataink, hogy meg vizsgálni a visszajelzéseket, és összevetni, hogy most ezek milyen irányba mutatnak. És ha otthon ne adj Isten valaki azt hozzá, hogy te semmire nem vagy jó. És közben bizonyos feladatokban, tanulmányokban, feladatokban, élethelyzetekben olyan visszajelzéseket kapunk kívülről, ami azt minősíti, hogy te, én erre még nem is gondoltam, de jó, hogy mondtad ezt a szempontot, vagy milyen klasszul összeszedettel megcsináltál valamit, akkor azokat a döntéseket meg kell hoznunk, hogy mit fogadunk el igaznak magunk számára.

És nyilván ebben az évben egy hívő számára ott van az is, és én erre a fiatalokat is abszolút buzdítom, hogy keresni azt a visszajelzéstől magunkkal kapcsolatban, hogy Isten mit mond rólunk. Alapvetően Isten mit mond rólunk. És ennek az identitástudatnak az építése az ne csak az egyébként nagy tekintélye rendelkező ne adj Isten rosszul szocializáló nevelő szülői állítások formálják ezt, hanem a külső források között kiemelt helye vannak, hogy Isten szeretetből teremtett ajándékokat, értékeket bízott ránk, munkatársainak hívott el bennünket, tehát van olyan érték bennünk, ami egy biztonságot adhat, és nyilván feladatot is, hogy ezt kimunkáljuk.

[Kollár Leila]
Említetted az alapkarakterbeli különbségeket, hát itt felmerül az, hogy nyilván vannak olyan személyek, akik könnyebben neki ugranak ezeknek a nehéz beszélgetéseknek, és vannak olyanok, akik megirtoznak tőle. Nyilván biztos akik irtoznak tőle, amit mondtál így az önbecsülésben, meg önértékelésben sincsenek olyan túl jó helyzetben. Mi eredményezi ezt a két szélsőséget, és vannak kettő között valami középút, hogy hogyan érdemes hozzáállni a konfliktusokhoz, hogy ne is kerüljük, és ne is legyünk ilyen indulatos emberek.

[Kulifai Mónika]
A karakterkülönbségek alatt én azt értettem, hogy valóban vannak akik olyan nyitottak, olyan tehát az indulataikat most normális keretek között is nyíltabban élik, megjobban kifejezik, kommunikálják, nemigen lehet félreérteni őket, hogy most örülnek valaminek, vagy haragszanak. És amit külön kiemelnék most egy részletes elemzés nélkül, hogy nem félnek ezektől az érzelmektől. És vannak olyanok, akik szintén egészséges normális kategóriában, akik kicsit befelé fordulóbbak, ellemszőbbek, meg jobban átgondolják, hogy kifelé, melyik ponton, milyen ponton kommunikálják az érzéseiket, véleményüket, vagy mikor döntenek úgy, hogy akár ütközni is hajlandóak.

De azért nem szeretném azt a félreértéssel mit előtetni, hogy azok, akik mindig kimutatják az érzelmeiket, azok sokkal jobban kezelik ezeket a helyzeteket. Több olyan tapasztalat van ismerettségenben, személyes kapcsolataimban is, akik nem intenzíven élik meg az érzelmeiket, de például bevállalják a konfliktusokat. És én visszatérnék oda, hogy ezek a karakterkülönbségek, illetve az a különbözőség, hogyha ezt elválasztanám egymástól, az, hogy egy konfliktus be merek vállalni, vagy nem, tehát ha már így fogalmazzuk meg, vagy így tesszük fel a kérdést, akkor én visszatérnék oda, hogy itt tényleg az előtörténetünkben ezzel kapcsolatos tapasztalatok lehetnek, tanulások lehetnek.

És ehhez hozzákapcsolnám még azt, amikor a szeretettől egy nem megfelelő értelmezés él bennünk, és azt gondoljuk, hogy az igazi szeretet az mindent eltűr, mindent elvissel, és sosem konfrontál. Ismerem a szeretett himnuszát, nem azt akarom felülírni, távol legyen, viszont az építő szeretetnek része az is, hogy az adott helyzetekben, amikor fontos egy igazságot képviselni, egy igazság érdekében bevállalni a konfrontációt, most akár egy kapcsolat, egy baráti kapcsolat értékeinek a védelmében, akár egy ügy védelmében, akkor biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan helyzetek, amik aktuálisan kellemetlenek, mert ütközést jelentenek, nézetkülönbséget, egységhiányt jelentenek aktuálisan, viszont az építő szeretetben benne van az, hogy olyan személy szeretnék lenni a másik számára, hogy az építő legyen, az ő személyisége az érlelődjön, szembe tudjon nézni a hibáival, ahol át kell gondolnia, vagy újrafogalmaznia, újraértékelni dolgokat, ahhoz kapjon szempontokat, tehát így is tudunk segíteni egymásnak, és ez kevésbé kellemes része a mindent egyformán szeretjünk állapothoz képes, ez egy kevésbé kellemes helyzet, viszont ott van benne az építés.

És ezzel együtt megvan annak is a helye, amikor ott van a nézetkülönbség, ott van az igazságtalanság, mondjuk egy helyzetben, de nincs itt az ideje a konfrontálásnak. És itt az eltűrni, elszenvedni, elhordozni, nak is megvan az értelme mindenképpen.

[Kollár Leila]
Viszont ezért ebben az esetben elég nehéz megérezni, hogy minek van itt az ideje, hiszen mindig szubjektívan látjuk ezeket, hogy én mondjuk nagyon rosszul érzem magamat abban a szituációban, ami kialakult, lehet, hogy kívülről az nem olyan nagy dolognak tűnik, de én meg olyan sürgetőnek érzem, hogy beszéljük meg, akkor hogyan lehet megítélni, hogy most tényleg itt van-e az ideje, hogy most üljünk le, és most beszéljük meg?

[Kulifai Mónika]
Különböző vélemények vannak az indulati állapotnak, vagy indulatok szempontjában, hogy milyen állapotban van az ember, ez mit segít, vagy mit nem. Én azt gondolom, hogy a kontrollálatlan indulatok állapotában az ember nehezebben tud úgy megítélni helyzeteket, úgy artikulálni, megfogalmazni véleményt, hogy az tényleg építő legyen, tényleg ne sértő, hanem egy jó szolgálata legyen az elakadásban annak a kezelésében. Tehát például egy ilyen szempont lehet, hogyha én úgy érzem, hogy fuldoklok a sírástól, fuldoklom a sírástól, és nem vagyok képes megfogalmazni dolgokat, akkor érdemes kifejeznem azt, hogy ez engem nagyon megrázott, de esetleg egy másik időpontat válasszak arra, ezt akár kommunikálva is, hogy én szeretném, ha ezt megbeszélnék, de egy kicsit szeretnék lenyugodni vagy megnyugodni.

Tehát ez most a magam felév, az én indulataimnak a kontrollja. Ugyanezt észrevehetem a másikban, hogy annyira fel van háborúlva, és annyira ki van borulva, hogy amiket mond, észre lehet benni abból, hogy nem hallotta meg, amit mondtam. Nem gondolta végig, amit mondtam.

Tehát ő esetleg a beszélgető partnerem van olyan indulati állapotban, ami azokban a helyzetben, azokban a percekben vagy abban az időszakban ő nem teszi képessé arra, hogy végiggondoljon szempontokat, felülvizsgálja a saját álláspontját, meghallja az ellen véleményt vagy más szempontokat. Tehát fontos az, hogy nagyon fontosak az érzéseink és az indulataink, azok s nagyon sok mindent jelentenek magunk számára is és a kívül halló ember számára, de hogyha megoldást akarunk keresni, akkor egy ilyen nagyon-nagyon intenzív indulati állapotban sokszor az egyébként szükséges racionális végiggondolása, a másikról odafigyelése nem biztos, hogy ez egy jó alapállapot. Nem az elfolytást tanácsolom, nem az, hogy letagadjuk, hogy most felindultunk, de ennek a kommunikálását olyan keretekbe helyezni, hogy a megbeszélés, az átbeszélése egy optimálisabb időt válasszunk, az mindenképp.

De az ne a sohannapja legyen.

[Kollár Leila]
Szerinted, hogyha van egy ilyen konfliktus helyzet, akkor érdemes mondjuk leülni, átgondolni, leírni akár magunknak, hogy mit akarunk mondani, vagy mit szeretnénk változásként elérni a beszélgetéssel? Tehát hogy lehet felkészülni egy ilyen konfrontációra?

[Kulifai Mónika]
Nagyon jó dolgokat mondtál. Azt gondolom, hogy azzal, hogy magunknak is hagyjunk időt, hogy végig gondoljuk, adott esetben végig gondoljam azt, mi az, amit meggondolatos indulattal mondtam én, abban a helyzetben is, az mérgesítette el a beszélgetést. Tehát akkor, amikor hagyok időt magamnak, hogy végig gondoljam, hogy mi is történt bennem, közöttünk azzal a helyzettel kapcsolatban, akkor sokkal nagyobb esélyem van arra, hogy igazság alapon értékeljem azt a helyzetet, mint hogyha ezek így elöntenek.

Tehát nagyon jó a végig gondolás, hagyni egy időt, egy ilyen optimális időt. Nem 300 másik feladat mellett, hanem elválasztani ilyen időket. Az így elválasztott idők nem vesztességek.

Semmilyen szempontból, tehát sem önismereti szempontból, sem kapcsolat, építés, gyógyítás, helyreállítás, vagy egyáltalán közös munka, vagy közös kapcsolatépítés szempontjából. Tehát ezek nagyon-nagyon fontos időszakok. Az, hogy átgondolom, megtervezem, hogy esetleg mit mondanék.

Ez is minden, ami ismert, minden, amit átgondoltam, az könnyebbé teheti a nehéz beszélgetéseket, azzal együtt, hogy tanácsolom azért ennek a rugalmas kezelését, tehát az ember elindul öt ponton, hogy ezt feltétlenül szeretném, hogy ebben a beszélgetésben tisztázni tudjuk. Ez elképzelhető, hogy az az állapot, amiben vagyunk, az öt pontomból kettőt tud elhordozni. Tehát kell egy, fontos, egy rugalmasság is, de maga az előre végiggondolás segíthet.

A leírás is érdekesek ezek, hogy hogyan tud az emberben ez úgy nagyon a helyére kerülni, és a végiggondolás az még egy ilyen testetlen valami a maga fontoságával együtt. De amit mondatokban rendezek, megfogalmazok, esetleg a sorrendjét, és végiggondolom, ezt nyilván az írás az egy tükörként is működik számomra. Én ezeket nagyon hasznosnak tartom, és gyakorlom, és én is a saját életemben is.

[Kollár Leila]
Te szóval itt ott még egy ilyen kis vicces kitérő, hogy te mit gondolsz arról, hogy lehet ilyen konfliktusokat a Facebook Messengeren, vagy a Viberen rendezni? Mert azért sokan, most az én generációmban azért sokan találkoznak azzal, hogy a másik olyat írt, amit hát nem lehetett úgy hagyni, hát csak vissza kellett szólnom rá, mármint, hogy írnom rá valami olyat, ami kiváltja a konfliktust. Hát most meg lehet ott beszélni?

Tehát nem mindenképpen kell a személyesség, ez a face-to-face kommunikáció, vagy azért lehetett használni?

[Kulifai Mónika]
Én sok olyan példát ismerek, bár én ezt nem használom ezt a kommunikációs eszközt, de sok kommunikációt követek, és hát azok, akik esetleg a személyes életük nem csak egy-egy politikai kérdés, vagy más vonatkozású nézetkülönbség megvitatására használják, hanem valamennyivel több személyességet is visznek be, tehát több szinten azért kívülről is lehet ilyen beszélgetéseket látni, követni kommenteket, vagy ahol ugye személyesen is ütköznek emberek, nem csak egy nézet tekülönböznek, de most bármelyik helyzetre gondolunk, én ebben látok lehetőséget, azt a mélységet nem gondolom, hogy el tudja érni, amit a személyes találkozás, a metakommunikáció, a gesztusok, az arcmimikának, az arckifejezésnek a követése, egy-egy mondatnak a helyén való értelmezéséhez azért nagyon sokat tesz hozzá, hogyha látjuk is azt, akivel beszélünk. És ezt a Viber, nem tudom, srác, javítsd ki a rosszról, de most csak azért mondom, hogy mondjuk, amikor, vagy Skype, amikor ilyen módon, ugye az már egy élő beszélgetés, a Skype, mint a leírt sorok vagy mondatok, de még én azt mondom, még a Skype sem hozza azt, mint a húsfér találkozás. Visszatérve az alapkérése, egy lehetőséget ad az embernek, hogy van, amikor nagyon-nagyon nehéz megtalálunk egy ilyen helyzet kommunikálását, és akkor az írásos forma az áthidalhat abban a szakaszában a kapcsolatnak egy nehézséget, akár meg is lehet ezt fogalmazni, hogy most könnyebb erről írnom, mint személyesen beszélgetnünk, és kérlek gondold át, vagy nem, szóval ott az ember, meg többször átgondolja az ember, mérlegeli, hogy mi az, ami valóban átmenjen.

Tehát én ebben látok lehetőséget egy ilyen elindítása, vagy egyfajta rendezése. Az azonnali válasz itt sem. Tehát azt gondolom, hogy nem mindig segítség.

Itt meg van az a lehetőség, hogy most kérdés, hogy gondolhatja a kommunikátor, hogy lehet, hogy már nincs fönn a másik, vagy nem követi. Jó, villog valami pont. És akkor csak, hogy mennyire követi azt, hogy esetleg egy másik beszélgetésben van benne.

Tehát lehet időt nyerni, úgyhogy ez nem jelentsen esetleg a másik oldaláról minősítést, hogy miért nem válaszolok azonnal. És akkor szembenézek a saját érzéseimmel, indulataimmal, elsodoltak-e, vagy pedig tudom végig gondolni, hogy mi is történt ebben a helyzetben. Nekem nagyon szimpatikusak, és nagyon jó eszköznek látom, amikor nem veszi át valaki azt az indulatot, amivel őt megtalálták, de erőben, ugyanazzal az erővel érdemes válaszolni.

Ez most tehet, hogy talán picit tovább is viszik a beszélgetésünket egy szemponttal, hogy ha erősen támadják az embert, akkor a teljes hallgatás, vagy a szabadkozó válasz, a mentegetőzés ez nem fogja előrevinni annak a konfliktusnak, mert nem a megoldás felé vezet. Viszont az, hogy a szavaimat változatlanul megválogassam, hogy az a fajta alaptisztelet, amit egy másik ember más véleménye felé nem egyetértést jelentő tiszteletről beszélek, hanem joga van azt gondolni, amit akar. Joga van olyan nyelvet használni, amit akar.

És én eldönthetem, hogy meddig maradok vele kommunikációban. Tehát, hogy több amikor ezt követtem, és egy kicsit szakmai szemmel, füllel is követtem, akkor látom azt, hogy egy ilyen kommunikációban hogyan lehet visszaterelni a beszélgetést, az alapkérdése egymás negatív minősítgétése helyett. Ez sehová nem vezet.

Te ilyen vagy, te meg olyan vagy. Ez nem vezet sehová. Ez hergeli az indulatokat, és veszi el a figyelmet, energiát a valódi vélemény cseréről, valódi érveknek a megvizsgálása, kicserélése, átgondolása területéről.

[Kollár Leila]
Nagyon izgalmas témánál vagyunk, és innen fogjuk folytatni egy zene után. Már is itt vagyunk, Olifai Mónikával továbbra is is olyan nehéz beszélgetésekről, konfliktusokról beszélgetünk. Van egy ilyen rettegett hárombetű szó, a nem, hogy ezt miért is olyan nehéz kimondani.

A konfliktusok kapcsán azért sokszor felmerül, hogy azért alakult ez így, mert hogy a másik nem volt őszinte és nem merte azt mondani, hogy nem, bocsánat, én ezt most nem szeretném.

[Kulifai Mónika]
Igen, ez egy valóságosan jelentkező probléma. Itt is két ok is lehet a nyilván ezzel egy oka lehet, hogy miért nem merünk nem ezt mondani, de én két szempontot emelnék ki. Az egyik az, az az, hogy tehát még magunk sem vagyunk tisztában azzal, hogy mihez van jogunk és mihez nincs jogunk.

Mi a mi felelősségünk és mi nem a mi felelősségünk. Ez a kérdés, ez tisztázás nélkül problémát jelent ezen a területen. Kapcsolódik ez az önértékelésünk, az hozzáteszem, amiről az előző blogban beszélgetünk.

Egy másik dolog, amire felhívám a figyelmet, te is utaltál rá, hogy ha nemet mondunk a másiknak, akkor valami történni fog a kapcsolatunkkal, megsérthetjük, megbántatjuk, haragudni fog ránk, esetleg elveszítjük a vele való kapcsolatot. Tehát részben a bizonytalanság, hogy mikor van jogunk, mihez van jogunk és mihez nincs jogunk a nemet mondás vonatkozásában, miért vagyok felelős, miért nem vagyok felelős, és a másik pedig ez, hogy mit okoz az én nemet mondásom a másikban, és ezzel mit indítok el. Tehát ez a két kérdés, félelem, ez nyilván valóban ha másról nem is beszélnünk ebben a vonatkozásban, már ez meglehetősen nehezíti a nemnek a kimondását.

De mindenképpen végig kell ezt gondolni, mondjuk akár tovább fűzünk ezt a gondolatsort, hogy miért is vagyok én felelős, és miért nem. És bizony erre igaz válaszokat kell adnom ahhoz, hogy egészségesek legyenek, jók legyenek a kapcsolataim, és a felmerő konfliktusok is valódi megoldás felé tudjanak előre menni. Tehát tisztáznom kell magammal, hogy mi az, amiért én vagyok felelős.

És én felelős vagyok azért, amit gondolok, amit mondok. Felelős vagyok a döntéseimért. Felelős vagyok a viselkedésemért.

Akármi történik körülöttem, és ez a mondat másik fele az izgalmas, hogy ha engem megsértenek, akkor én megsértődhetek, de hogy a sértett állapotomban hogyan gondolkodom, mit fogok csinálni, azért már nekem az felelőség. Üvöltözni fogok topolzikolni, és a földre vetem magam káromkodni, vagy nem tudom ki milyen eszköztárral enged meg magának egy indulatos helyzetben, vagy például azt mondom, hogy igen, megbántottak, és akkor most mi a következő lépés, és végig gondolom. De nem fogok olyat mondani és tenni, ami rombol, akár engem, akár mást valóságosan rombol.

Tehát felelős vagyok ezért, és felelős vagyok, most hát a sértettség kapcsán már behoztam, mert előbb nem soroltam fel, az érzelmeimről is dönteni tudok, milyen érzésnek adok teret, helyet magamba. Tehát nem, megint nem azt mondom, hogy letagadjuk, vagy elfojtsuk, azt mondom, hogy én most iszonyomérges lettem. Ezt ezzel nézek szembe, ezt vizsgáljam meg, ez is hozzám tartozik.

De az, hogy mérgemben mit csinálok, ezzel az indulattal mit csinálok, ezt az érzést gerjeztem, és turbózom fölfelé, vagy pedig keresem azt, hogy oké, nyugi, gondoljuk végig, hogy ebben a helyzetben, amikor engem becsaptak, átvágtak, megsértettek, mondjuk valóságosan, akkor mi az, ami előre fog vinni? És az, hogy kimondom, hogy iszonyodús, kimondom, hogy megsértette, kimondom, hogy lehet kiabálni, és csak ne olyan eszközt választani, ami rombol. Tehát ez a felelősségnek az egyik része.

A másik része, hogy tiszteltbe kell tartanom a másiknak is a határait. Neki is lehet más véleménye, rossz nap, bármi, illetve ha azt mondja, hogy figyelj, nem vagyok most kíváncsi a te véleményedre, vagy nem akarok, és a többi, akkor tiszteltbe kell tartanom, mi ez a határ, amit meg ő húzott meg, illetve még egy ilyen illegális határátlítés lehet, amikor én a másik helyet akarok dönteni, másik sorsát akarom irányítani. Tehát egy érdekes dologot olvastam éppen tegnap, egy nagyon egyszerű megfogalmazás, de nagyon találó.

Passzív vagyok akkor, ha hagyom, hogy velem bárki bármit csináljon. Vagy mondjuk egy adóterületen. Agresszív vagyok, hogyha én belegyalogolok a másik életében, ha akarja, ha nem.

És ez már egy szakmai kifejezésre egyre ismertebb a használata. Az asszertív kommunikáció az az, amikor tudom ezeket a határokat felismerni, hogy mi az, ameddig nekem van jogom, és mi az, amikor már nincsen. Mi az, ami énfelelőségem, és mi az, ami már nem az énfelelőségem, és ne hatoljak bele a másik életébe, vagy ne vállaljak hamis terved magamra, hanem tudom az értekeimet, és az adott helyzetnek megfelelő értékeket védeni a kommunikációm.

Ennek pedig része a nevetvondás.

[Kollár Leila]
Mindezek kapcsán, amit most elmondtál, azért felmerül, hogy mindezekben a helyzetekben hogyan is kell kommunikálni a másik felé amit érzünk. És hát én összeírtam ilyen gyakorlati kérdéseket is, hogy gyakorlati tanácsokat, hogy adnál nekünk, az nagyon sokat segítene. Egy fiatal lány kérdezheti, hogy hogyan mondjam meg a barátnőmnek, hogy nem akarok vele barátkozni.

Ezt mondjuk meg kell mondani?

[Kulifai Mónika]
Nyilván nagyon kevese tudunk most erről a kapcsolatról, de mindenképpen joga van az embernek azt a döntést meghozni, hogy kit milyen szinten milyen mélységben enged magához közel. Most én a kérdést úgy értelmeztem, hogy van egy barátság, ami lezáról úgy tűnik. Jól értelmeztem a kérdést.

Én minden kommunikációban és itt is azt tanácsolnám, hogy valamiért az a barátság kialakult, valamiért megváltozott. Most, ha a lehetőségek közül azt választom ki, hogy ez egy nagyon átgondolt döntés, hogy le akarja zárni ezt a baráti kapcsolatot, azt javasolnám, hogy ez egy olyan beszélgetés keretében történjen meg, hogy annak a kapcsolatnak a múltbeli értékeit, azt legyen megfogalmazva. Mi az, amit ez a barátság, vagy ez a kapcsolat értékként hozott az életében abban az időszakban, amíg ez tartott, fontos az őszintesség is, de az őszintesség az nem kell, az őszintesség nem azt jelenti, hogy betomba verem a másikat a szavaimmal, viszont lehet ezt megfogalmazni olyan módon, hogy olyan különbözőségre, vagy olyan valamiért, ami miatt a kapcsolat nem tud úgy működni, ahogy eddig, arra azért van egy rávilágítás. Ezt lehet, hogy fájdalmas hallani, mert ebben lehet egy kritika.

Amennyiben ez orvosolható, nyilván akkor az akár meg is tud maradni, az a barátság. És azért én ezeket a lépéseket, és ezeket tanácsom, hogyha értéket hordozott egy kapcsolat, akkor ami felmerül, akkor az első lépés lehet azért ennek az orvoslása. Tehát, hogyha valami nagyon-nagyon megváltozott, és nagyon nem lehet ebbe az irányba elindulni, akkor lehet azt mondani, hogy ez az időszak nagyon-nagyon jó volt, és most vannak olyan nagyon lényeges pontok számomra, ami miatt én ezt ebben a szorosságban nem tudom fenntartani.

Én üzenetek, magamról beszélek. Azt mondom, hogy én így látom, azt mondom, hogy számomra most az a fordulat, ami a te életedben történt, azt én ezt nem tudom barátsággal kísérni, vagy most bejetesítsük be, de arról beszélek, hogy én bennem ez hogyan fogalmazódik meg. Tehát nem vádolok, most ezt akarom ezzel kifejezni.

Van, amikor annyira érzékeny a kérdés, hogy érdemes válogatni az okok között, hogy mi az, ami a leg... Most ezt én nem oportunismusnak tartom, hanem az adott lelkiállapot helyzet mérlegelésében elképzelhet, hogy nem tudná feldolgozni azt, amit... Tehát ezt a helyzet nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy ilyen olyan szembesítése, ami...

Tehát megkeresném azt a területet, ami igaz, azt az érvet, ami igaz, kommunikálható és a jelen állapotában el tudja hordozni.

[Kollár Leila]
Egy következő kérdés nél az alapszituáció az, hogy egyik barát a másik életében lát valami olyan problémát, ami úgymond ilyen gáznak titulálható, ami keresztényként nem biztos, hogy elfogadható. Milyen felelőssége van ennek a fiatalnak a másik életében? Hogyan adhatja tudtára a barátjának azt, hogy szerinte az a dolog, amiben ő belekezdett, az nem jó?

Hogyha közel állnak egymáshoz, akkor mi a felelősségük?

[Kulifai Mónika]
Az egy nagyon-nagyon komoly kérdés, hogy az ember a lelkismereti velelke, hogy számoljon. És a lelkismeretivel való elszámolás, az szerintem egy fontosabb érték, és így fogunk az étélőszékelőt is megállni, étélőszékelőt is megállni, hogy ez fontosabb kell, hogy legyen, mint az, hogy teher kerül-e a kapcsolatunkra a nézetkülönbség miatt, vagy a beszólás miatt, vagy most emiatt. Én ezzel kapcsolatban azt gondolom, mindenképpen van felelősség.

Egy baráti kapcsolatban különösen. De nyilván egy testvéri kapcsolatban is, most gyűlökezetten belül testvér-testvérközötti kapcsolatban is lehet egy más keretben, de egyfajta felelősséget átélni. Baráti kapcsolatban mindenképpen azt gondolom, hogy ez a felelősség ott van, különben nem tudom barátságnak nevezni.

És itt megint, és ez most nem egy ilyen sablon, hanem gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos mindig értékekre építve megfogalmazni a korrekciót, mert sokkal-sokkal jobb talajra hull. Fogékonyabb lesz az a talaj, fogadóképesebb lesz a barát. Tehát abban a, megint csak az ő személyével kapcsolatos értékekre építve figyelmet.

Nekem is van olyan nem baráti kapcsolatban, egy tágabb kapcsolatrendszerben van egy ilyen példahelyzetem, amikor amikor egy dologra felhívtam a figyelmét annak a rokonnak, és mondtam neki, hogy nem méltó hozzád. Ez a viselkedés. És az abban a helyzetben azonnal átvitte azt, ami most nem tudom garantálni, hogy ez minden helyzetben működik, de arra építünk, amilyen értéket az a személy hordoz.

Most a tematizálva arra területre, amit most nem nevesítettél, de korrekcióért kiállt. Tehát értékekre építve fogalmazunk meg azt, hogy miért lenne fontos és érdemes változtatni. De megmaradva abban a kommunikációs nyelvezetben, ami arra kapcsolatra igaz, nem kioktatni, nem tanár vagyok, nem pásztor vagyok, nem ítélőbíró vagyok, nem Jézus Kisztus vagyok abban a helyzetben, hanem egy oly, egy féltőszeretett, elfigyelmeztető személy.

Négy szem közt természetesen nem mások előtt megszégyenítve. Olyat el tudok képzelni, hogyha valami olyan területről van szó, hogy többen ismernek, vagy egy baráti körben, akkor azt a fajta utat végigjárni, hogy ha nem reagál személyes szólárosra, akkor ketten oda menni hozzá. És egyformán mind a ketten úgy látjuk, hogy ez nagyon fontos lenne átgondolni.

[Kollár Leila]
Az idő rövidsége miatt áttérek a következő területre, szülő-gyerek kapcsolat. Egy fiatal azt érzi, hogy a szülei túlságosan beleszólnak az ő életébe. A korából fakadóan már nagyobb jogkörének kellene lennie a szabottságának a gyakorlására.

Hogyan mondja meg a szüleinek úgy, hogy ne sértse meg őket, hogy szeretne nagyobb teret magának?

[Kulifai Mónika]
Nem tudom, hogy kiskorúról vagy nagykorúról van ez szó.

[Kollár Leila]
Egy teenager, egy 14-18 év közötti.

[Kulifai Mónika]
Mondjuk az első gondolat az szinte független, hogy milyen életkorú gyerekről van szó. Mert ahhoz, hogy valaki felelős felnőtté tudjon válni, tényleg úgy tudjon érni a személyisége, ahhoz fontos az, hogy ne elfojtsa, ne tagadja azokat a kérdéseket, érzelmeket, ami benne megfogalmazódik. Ennek a tisztelettel való kommunikálása az, amit én feltétlenül tanácsolnék.

Tehát nem a ne tegye, nem ez a tanácsom, hanem hogy tisztelettel. Hát azért kérdeztem, és itt most már bejön a következő szempont, hogy az életkorilag és ugye ez egy kicsit másfajta szabadságot jelent még a kiskorúság időszaka, illetve a fiatal felnőtt időszaka ilyen kommunikációkban, és a kamaszkor az még a kiskorúságnak az időszaka, de lehet erről beszélni, hogy én ezt szeretném kipróbálni, én ezt szeretném végig gondolni, és ha rosszul gondoltam, akkor majd fogom látni ennek a következményeit. Most nem életvédelmi kérdéskörben és erkölcsi kérdéskörben mondom ezt, mert azok a területek azok érzékenyebb területek mindenképpen, de itt is megint csak oda térek vissza, hogy ha ott van a terület, ott van megint csak a mértállás a szülők felé, hogy tudom, hogy jót akartok, tudom, hogy védeni szeretnétek, de én szeretnék megtanulni, felelősséggel dönteni, megtanulni felelősséggel végiggondolni dolgokat, és ha sosem próbálom meg, akkor sosem kapok helyet vagy teret erre, akkor nem tudok fejlődni, vagy nem tudok növelkedni. Lehet, hogy ez purcsa szavak ezek mondjuk egy kamasz szájában, és nem biztos, hogy én eltalálom azt a nyelvet, de tartalmilag erre gondolok, hogy igenis, lehet, ha az ember ezt a tiszteletet nem sérti, kiskorúság időszakában, tehát a kamaszkorban, 18 év alatt, ott tudomásúan, hogy elfogadom, amit mondtok, vagy elfogadom, hát hogy mondjam, engedelmeskedem, hogyha ezeket a határokat meghúzátok, de ezért és ezért ezt másképp gondolom, vagy ezt másképp szeretném. Tehát ha tanulja azt, hogy kommunikálja, hogy valamit másképp szeretne, másképp gondol, akkor az a fajta felelőssége fog növekedni, és az az ítélő képessége, ami szükséges a felnöti váráshoz.

Ha kétlelküvé válik, bólogat-bólogat, és közben van egy idegen másik élete, akkor ott lehet, hogy az ellenpontozása, a lázadás erősödik meg, tehát nem igazságalapú ítélet, hanem egy ilyen lázadás, akkor eltévedhet az ember. Tehát ha tudom azt mondani, hogy figyelj, ebben igazatok volt, meg abban beláttam, és a többi, de ezen a területen meg én ezt másképp látom, és másképp tapasztalom, tehát a totális lázadó ember az nem tud sosem, tehát nem tud ilyen árnyaltan minősíteni. Az a fiatal, aki elismeri a szüleinek az igazságát, abban, amiben azok van, elismeri a tapasztaltapságukat, tehát lehet valami olyan helyzet, amiben ő egyszerűen a tapasztalatok miatt látja másképpen, fogalmazza meg, tisztelettel, tegye fel a kérdéseit, és kiskorúság ideje alatt fogadja el, hogyha másképpen döntenek a szülők, máshol húzzák meg ezeket a határokat.

Most itt nyilván nem bántalmazó szülőkre gondolok.

[Kollár Leila]
Egyre több cikk születik arról, hogy nő a helikopterszülőknek a száma, akik itt tényleg mindentől megóvnak a gyerekeiket, és nyilván arra hivatkoznak, hogy egyre veszélyesebb a világ, és teljesen igazuk is van. Viszont felmerülhetnek olyan problémák gyerekeknél, hogy nem merik elmondani mondjuk az iskolai tapasztalataikat, azért mert azt látják, hogy a szüleik így is túl féltik őket. Túl sokat aggódnak értük, és esetleg még rosszabbá válhat a szülők világlátása, hogyha megtudnák, hogy mondjuk őket bántalmazták a suliban.

Tehát mondjuk hogyan mondhatja el egy anyukájának a sírásától, megindulásától félő gyerek az anyukájának azt, hogy mondjuk őt bántalmazták?

[Kulifai Mónika]
Sajnos ez egy varódi probléma lehet. Mindenképpen azt tanácsolnám, hogy a felnőttek világában keressen olyan szemét, akifelé bizalommal tud lenni, és azon a vonalon elindítani. Tehát hogyha ez egy valódi például mondjuk látta már, hogy varul ki az anyukája vagy a szülei hogyan kezelik az ilyen helyzetet, és nem lát benne, nem tapasztal segítséget, keressen egy olyan felnőttet, akihez lehet bizalma, és ne féljen oda menni.

És ez lehet egy kik lehetnek a környezetben. Lehet a tágabb családon belül olyan, akivel jobban meg tudja beszélni. Lehet a szülők baráti körében olyan, akifelé esetleg bizalommal tud nyitni.

Ennek a megítélése valószínű, hogy nem könnyű, hogy ki az, akifelé nyithatok, de keressek egy ilyen szemét, mert az élettapasztalatok még nincsenek azon a szinten, hogy egy ilyen helyzetet könnyen tudjon egyedül kezelni. Ha iskolai bántalmazásról van szó, akkor meg kifejezetten a tanárikarban érdemes olyat keresni, akifelé bizalommal meg tud nyilni, hogy azzal átbeszélve fel tudjanak építeni egy stratégiát, hogy hogyan lehet ez. Most ő is személyese, mi az, amit ő tehet, és mi az, amit pedig akár a családi, akár az iskolai rendszer tudja támogatni.

Tehát ez egy rendkívül fontos kérdés, de keresen egy olyan felnőttet, akiben bízni tud.

[Kollár Leila]
Hát ennyi fért bele sajnos csak már a műsorunkban, de reméljük, hogy ti is sok hasznos gyakorlati tanácssal lettetek mólt gazdagabbak. Nagyon köszönöm, Monika, hogy a vendégem volt el, és további szép napot mindenkinek!

[Kulifai Mónika]
Én is köszönöm a meghívást!