5 amerikaiból 2 egyetért abban, hogy "az utolsó időkben élünk", döntöttek a németek, felülvizsgálják az EU döntéseit, Pogátsa Zoltán a magyar válságkezelésről, kivégezték az első iráni tüntetőt - összegyűjtöttük Önnek a legérdekesebb híreket és beszélgetéseket a Hit Rádió mai tartalmai közül!
Elhangzott a Hit Rádióban 🎙️
Németország eddig mindig tartotta magát az EU hivatalos politikájához. November 10-e óta az országgyűlés az EU-s döntések egyéni felülvizsgálata mellett döntött, ennek következtében a Magyarországgal szembeni eljárás enyhítését is javasolta. Dr. Bauer Bence, az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója nyilatkozott a Hit Rádió Top7 című műsorában.
A teljes beszélgetés:

Pogátsa Zoltán közgazdász volt a Hit Rádió Top7 című műsorának a vendége. Véleménye szerint „Nagy Márton ösztönreakciója, hogy ahol problémát lát, oda ársapkát rak.” Mint elmondta, rövidtávú válságkezelés zajlik, a hosszútávú stratégia hiányzik. Ugyanakkor kiemelte, hogy „szó sincs arról, hogy azonnal államcsőd lenne, mint ahogy Bokros Lajos, Békesi László mondta a nyáron! Ahhoz, hogy ilyen helyzet előálljon mindennek nagyon rossz irányba kéne mennie. Bajban vagyunk, de államcsőddel nem riogatnék!”
A teljes beszélgetés:

A hitradio.hu hírei 🌎
A Pew Research friss tanulmánya szerint 5-ből 2 amerikai egyetért azzal az állítással, hogy jelenleg "a végidőket éljük". A tanulmány kimutatta, hogy a végidőkben hívők vagy hisznek abban, hogy Jézus egy napon visszatér a Földre, és addig az élet rosszabbodik (14 százalék), vagy egyszerűen csak hisznek abban, hogy ezek a végidők (25 százalék).
Bővebben:

További hírek:



Hétvégén a Hit Rádióban 🎙
⚫ Tribün - Vasárnap 12:00-tól
- Vébé tippek: Ki állítja meg a Brazilokat?
Vendég: Haraszti Ádám, a Sport TV kommentátora
Műsorvezetők: Takács Áron, Réthelyi Balázs
🟢 Betűtészta - Vasárnap 17:00-tól
- "Madarat tolláról, népet irodalmából" - Kínáról mennyit árul el az irodalma? Milyen szerepet tölt be a pénz a kínai társadalomban, mit kell tudni az érzelmek kimutatásáról, egyéni szabadságról, érdekérvényesítésről?
Vendég: Mohr Richárd fordító
Műsorvezető: Dömötör László
Műsortárból ajánljuk:
Újratervezés
Hallgassa meg műsortárunkban most: