Ugrás a tartalomra

Jeruzsálem: áldást mondott a Templom-hegyen a Templom Intézet alapító rabbija

A múltban történt csodákról beszélt és a Szentély felépítéséért imádkozott.

Yisrael Ariel, a Templom Intézet alaptója és vezetője a jeruszálemi Templom-hegyen 2019-ben

A Templom Intézet alapítója és vezetője felment a Templom-hegyre, ahol felidézte a múltban történt csodákat.

Yisrael Ariel rabbi, a Templom Intézet alapítója és vezetője ma felment a Templom-hegyre, ahol felidézte, hogy 57 évvel ezelőtt ejtőernyősként részt vett a Templom-hegy felszabadításában és felidézte az akkor történt csodákat.

A továbbiakban a rabbi megemlítette az iráni rakétákat, amelyek alig két héttel ezelőtt suhantak el a Templom-hegy felett, és a csodákat, amelyek azon az éjszakán történtek. Yisrael rabbi ezután azért imádkozott, hogy a zsidó nép"továbbra is érdemelje ki HaSem (Isten)" védelmét, a csodák folytatását, hozzátve, hogy hálát kell adni Istennek.

Ezután elmondta az áldást:

Áldott légy Te, HaShem, a mi Istenünk, a világ Uralkodója, aki csodákat tettél velünk, és őseinkkel és gyermekeinkkel ezen a helyen, ámen.
"És, hogy ma megláthassuk a legnagyobb csodát, a Szentély felépítését!"

(Facebook/Temple Institute)

Legfrissebb