Ugrás a tartalomra

Mindenki leszavazta az üldözött keresztényeknek szánt emléknapot Németországban

Ez előterjesztőn kívűl egyik párt sem támogatta a javaslatot.

Fotó: Shutterstock

A német Alternatíva Németországnak (AfD) párt azt kezdeményezte, hogy legyen Németországban egy nap, amikor megemlékeznek az üldözött keresztényekről, de egyik párt sem támogatta a javaslatot - számolt be a Hetek.

Az AfD szerint a keresztények a leginkább üldözött csoport a Földön, ezért szerették volna, hogy pont azon a napon, amikor az Iszlám Állam 2015-ben tizenöt kopt keresztényt lefejezett, az emberek megemlékezzenek a nehéz helyzetben lévő és a hitükért meggyilkolt keresztényekről.

A többi német párt azonban elutasította a kezdeményezést különböző okokra hivatkozva. A szociáldemokraták például azzal vádolták meg az AfD-t, hogy a javaslattal a saját rasszizmusukat próbálták leplezni, és a kezdeményezés alapjául szolgáló jelentést – amelyet az Open Doors készített – „több mint megkérdőjelezhető”.

Ők és a fundamentalista haverjaik a világ minden táján ellene vannak az egyházaknak, a kereszténységnek, ennek a parlamentnek a nagy részének és ennek az országnak a lakosságának a nagy részének is”

- mondta Falko Droßmann.

Egy kereszténydemokrata képviselő azzal érvelt a javaslat elutasítása mellett, hogy más vallásokhoz és ideológiákhoz tartozó embereket is diszkriminálnak, és az AfD túlságosan kihangsúlyozta az iszlamisták keresztények elleni támadásait.

(Hetek)

Legfrissebb