Ugrás a tartalomra

Burkina Faso: egzisztenciális válsággal néznek szembe a keresztények

Katonák Burkina Fasoban 2022. szeptember 30-án Fotó: AFP

Az Open Doors UK szóvivője azt mondta, hogy a Burkina Fasoban élő keresztények „egzisztenciális fenyegetéssel néznek szembe”, mert az iszlamista fegyveresek kihasználják az országban tapasztalható folyamatos zavargásokat és rendbontásokat.

„Az iszlamista rajtaütések célja, hogy egy, a saría által uralt Iszlám Államot hozzanak létre a térségben. Ennek útjában a nem muszlim vallásúak az elsődleges akadályok, így a megsemmisítendő célpontok is”

-mondta.

„Ők akkor tudják előmozdítani céljaikat, amikor káosz és zűrzavar van egy helyen, és a jelenlegi zavargások során ez tapasztalható”

– mondta az Open Doors szubszaharai elemzője, majd hozzátette, hogy „a militánsok jelenleg az ország 40%-át irányítják és tartják befolyásuk alatt. Az ország északi részén már nincs keresztény jelenlét, ugyanis a régióban a legtöbb gyülekezetet megsemmisítették vagy bezárták, így tagjaik menekülni kényszerültek.”

Hasonló dolgok tapasztalhatók az ország keleti térségében is. Itt a keresztények a lakosság közel egynegyedét teszik ki, a radikális iszlamisták pedig igyekeznek kiirtani őket. A militánsok által célként kitűzött kalifátusban nincs helye a keresztényeknek, ezért mindent megtesznek, hogy felszámolják a keresztény gyülekezeteket, a hívőket pedig elüldözzék vagy kiirtsák.

Az ENSZ kiemelte, hogy Burkina Fasot jelenleg komoly élelmiszerválság sújtja, több mint 630 ezer ember éhezik, ezt a helyzetet pedig tovább súlyosbítja a militáns erők blokádja, amely akadályozza a segélyszervezetek munkáját.

A válság kezdete óta körülbelül 2 millió ember kényszerült lakhelye elhagyására (ez a létszámaz ország teljes lakosságának közel egytizede).

Vida Zsanett / Premier Christian News

Legfrissebb