Ugrás a tartalomra

Libanon: közel tízezren vettek részt egy keresztény zenei rendezvényen

Libanon békéjéért is imádkoztak.

A "Beirut 2024" elnevezésű ökumenikus keresztény zenei rendezvény egy pillanatképe. - Forrás: YouTube

Libanon fővárosában nemrégiben keresztények ezrei gyűltek össze, hogy együtt dicsőítsék Jézust egy első ízben megrendezett, egy éjszakán át tartó istentiszteleten.

A "Beirut 2024" egy ökumenikus zenei esemény volt, amely különböző keresztény hitbeli hagyományokból érkező hívőket hozott össze, hogy dicsőítsék Istent, és reményt sugározzanak a résztvevők számára, amely a rendezők szerint

"a remény és az öröm világítótornyává" lett a Közel-Kelet számára.


Az eseményre január 20-án került sor, a Keresztény Egységért való éves imahét és a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa (MECC) 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek részeként.

A MECC szervezte az összejövetelt, és becslések szerint mintegy 10 ezer ember vett részt rajta.

A közel-keleti feszültségek fokozódása miatt a vezetők úgy döntöttek, hogy "egyedülálló imatalálkozót" tartanak a különböző egyházak számára.

"Ez egy lehetőség arra, hogy imádkozzunk a libanoni békéért és népének bűnbánatáért"

- osztja meg a honlap.

A különböző egyházakból érkező 300 énekeséből és zenészéből álló kórus vezette végig az egyházi vezetőkből és hívőkből álló gyülekezetet az imával és dicsőítéssel teli éjszakán.

"A ma esti énekünk az égbe emelkedik, a Lélek erejével amely egyesít bennünket, és erősebb lesz ebben a sújtott régióban, mint a gyűlölködők és embergyilkosok sikolyai, és hangosabb, mint bombáik robbanása"

- mondta Dr. Michel Abs professzor, a MECC főtitkára.

A jelenlévők arról elmélkedtek, hogy mennyire fontos imádkozni az egységért és a békéért a Közel-Keleten.

(CBN News)

Legfrissebb