Sárközi György

 8 bejegyzés

Balogh Ferenc: Az alkoholizmus rabságából Isten dicséretének szabadságáig

Balogh Ferenc, a Hit Gyülekezete dicséret zenekarának énekese volt a Hit Rádió Szabadság Rabjai című műsorának vendége. Az ünnepi különkiadásban Ferenc őszintén beszélt a megtérése előtti kicsapongó életviteléről, családi drámáiról és arról is, hogy hogyan változtatta meg Jézus Krisztus az életét.

Teljes megtérés és elhívás szolgálatra - Szabadság Rabjai

Vendégünk Gottfried Richárd református pásztor (a Váci Fegyház és Börtön börtönlelkésze), akivel az Úrral való személyes találkozásáról és sokrétű szolgálatáról beszélgetünk.

A Hit Gyülekezete börtönmissziójának története - Szabadság Rabjai

Horváth Ervin volt műsorunk vendége, aki jelenleg a sopronkőhidai fegyház börtönmissziójának az irányítója. A börtönlelkészi szolgálatról és Horváth Ervin személyes életéről is szó esik a műsorunkban.

Fehérgalléros bűnöző világtól Krisztusig - A Szabadság Rabjai

Mai vendégünk Takó Ákos, aki a műsor felvétele előtt két nappal még a börtönben volt, ahonnan 3 év és 9 hónap után szabadult. Elsősorban gazdasági bűncselekmények miatt került börtönbe, onnan azonban már egy teljesen más emberként jött ki, Jézus Krisztus ugyanis megváltoztatta az életét.

Szabadulás az alkohol fogságából - Szabadság Rabjai

Szekeres György ma már a Hit Gyülekezete lelkésze, a gyülekezet börtönmissziójának oszlopos tagja, sok börtönbüntetését töltő ember életében működött közre abban, hogy találkozni tudjon Jézus Krisztussal.

Mindenkinek szüksége van szabadításra - Szabadság Rabjai

Nem csak azok számítanak rabnak, akik börtönben raboskodnak, a Sátánnak mindenkivel kapcsolatban van terve, hogy milyen módon vezesse el őket a Pokolba vezető úton - és ez ugyanolyan rabság, ugyanúgy csodára és szabadulásra van szüksége az ilyen embereknek...

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© Hit Rádió Médiaszervezet Minden jog fenntartva!

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.