Ugrás a tartalomra

Zsidó gyökereiket kutatják fel az oroszok, hogy Izraelbe menekülhessenek

Fotó: Natalia Kolesnikova/AFP

Az orosz genealógusok zsidó felmenőket keresnek az Izraelbe költözni kívánó oroszok számára, és már a magánügynökségek is megjelentek a kivándorlás megkönnyítésére, miközben tízezrek menekülnek az ukrajnai mozgósítás elől - számolt be a Neokohn.


Sokan a zsidó gyökereiket igyekeznek megtalálni, hogy megnyíljanak számukra a kapuk Izrael felé. Az izraeli visszatérési törvény értelmében bárki, akinek legalább egy zsidó nagyszülője van, jogosult az izraeli állampolgárságra, akárcsak azok, akik áttérnek a judaizmusra.

Közéjük tartozik a 32 éves Ivan Mitrofanov, aki kétségbeesetten keresi a bizonyítékot arra, hogy nagyszülei zsidók voltak.Informatikai dolgozóként eddig mentesült a szeptember 21-én, az ukrajnai orosz katonai vereségek sorozata után bejelentett első mozgósítási hullám alól. Mitrofanov azonban azt mondta, hogy „sietve távozik, amíg a határok nyitva vannak”.

Az Izraelbe irányuló új kivándorlási hullám olyan nagy, hogy a moszkvai bürokraták kezdenek belefáradni.

Tatiana Kalazhnikova, aki egy nyugat-moszkvai önkormányzati hivatalban dolgozik, azt mondta, hogy

„az ügyfeleink 90 százaléka azért jön, hogy zsidó származását keresse”

A hatóságok hazafiatlanságként bírálják az ország elhagyására siető oroszokat, Kalazhnikovát pedig ez nem hatja meg.

„El akarják hagyni Oroszországot… Izraelbe, ahol a háborúnak sosincs vége”

– mondta szarkasztikusan.

Izrael 9,4 millió lakosából több mint egymilliónak vannak gyökerei a volt Szovjetunióban.

A teljes írás a Neokohn oldalán olvasható el.

Legfrissebb