Ugrás a tartalomra

Woke: betegség az európai civilizáció testén - Molnár Attila Károly

A Glóbusz című műsorunkban Molnár Attila Károllyal beszélgettünk a Woke-ideológiáról.

Molnár Attila Károly

A Hit Rádió Glóbusz című műsorának legfrissebb adásában Molnár Attila Károly, eszmetörténész beszélt a modern társadalmi mozgalmakról és a tradíció fontosságáról.

Woke mozgalom:
Molnár Attila Károly kifejtette, hogy a woke mozgalom lényegében egy esernyőfogalom, minden olyan törekvés, amely társadalmi igazságosságot kéri számon a létező viszonyokon keresztül. Megjegyezte, hogy ez a mozgalom elsősorban a nyugat-európai jóléti államokban terjedt el.

"Ez nyilván, és ami az épülő érdekes, és ez egy külön gondolkodást igényelő kérdés, hogy például az a 'woke' ez nem nagyon tudta megvetni a lábát a posztszocialista országban, tehát azért ez erőssen az a nyugat-európai jóléti államokra korlátozódik ennek a hatása."

- Molnár Attila Károly.

Tradíció:
Molnár kifejtette, hogy a tradíció a kultúrális örökség átadásának folyamata, amely az idők során változhat, de bizonyos elemek állandóságot nyerhetnek.

"A tradíció, az én felfogásom szerint lenyegében a régieknek a követése."

- Molnár Attila Károly valamint kiemelte:

"ami a sajátossága a woke-nak az az, hogy az egyén szubjektív érzelmeire hivatkozik, mint törekvése főigazolása."

Legfrissebb