Ugrás a tartalomra

Végérvényesen leszerepelt az összefogás? – Kende Péter, Magyar György

Dr. Magyar György és Dr. Kende Péter ügyvédek voltak a Hit Rádió vendégei. Beszélegtésünkben a választási eredményekről és az ellenzék helyzetéről is szó esett.

Kende Péter szerint temetni kell ezt a fajta ellenzéki összteljesítményt, munkavégzést és gondolkodásmódot.

„Ezt a struktúrát halottnak tekintem”

– fogalmazott.

„A megfelelő jelző: végérvényes vereséget szenvedett az ellenzék. Azok, akiknek sikerült negyedik alkalommal összehozni, hogy kétharmada legyen a Fidesznek, azok végérvényesen leszerepeltek”

-fejtette ki.  

„Nem vagyok arra felkérve, hogy védjem meg. A kizárólagossággal nem értek egyet. Ezt vitatom. Hogy ki milyen mértékben felelős, ennek vizsgálata, a folyamat még tulajdonképpen zajlik.”

Kende Péter azt az érvet, hogy ilyen választási rendszerben nem lehet nyerni az önfelmentés tuti módjának, légdumának nevezte. Az önfelmentéssel Magyar György is egyetértett.

„A pártok nincsenek jelen a mi álláspontunk szerint a társadalomban. A pártok, a központi elit ezt nem érzékeli, és ez az eredményre nagy mértékben kihatott. A jelenlegi helyzetben kell a versenyt lejátszani. Nem lehet a mérkőzés után a bírót hibáztatni. Egy darab párttal kell fellépni, nem 6 párt összeragasztásával. A pártsapkák viselésének ideje lejárt. Egy párt kell, közös ideológia, közös célok”

-fogalmazott.

„A mai napig vitatom a Jobbik jelenlétét az összefogásban. Nem felejtettem el a Jobbik múltját. Bíró László gyakorló náci szerepeltetésével a változásuk lehetőségét végképp elvetettem. A Jobbik az én szememben elveszítette a hitelének a legapróbb morzsáját is, amikor őt indította Szerencsen”

-világított rá a Jobbik szerepére Kende Péter.

Legfrissebb