A Hit Rádió legfrissebb adásában Illés Kornél, a salgótarjáni Hit Gyülekezete pásztora osztotta meg tapasztalatait a közösségi ima erejéről és az imatáborok építő hatásáról. A beszélgetés során szó esett arról is, hogyan lehet ebben a rohanó világában időt szakítani Istenre, és miért elengedhetetlen, hogy személyes kapcsolatban legyünk Vele.
A lelkész szerint manapság sok hívőnek nincs megfelelő imaélete, vagy csak vészhelyzetben jut eszükbe imádkozni. Pedig az ima nem egy vallásos rutin, hanem egy bensőséges, élő kapcsolat Isten és ember között – és ez a kapcsolat alapvetően formálja az életünket.
„Szerintem ha már a családban sem imádkoznak, az könnyen szétesik (...) és az ember utána csak kapdos maga körül, mert összecsaptak felette a hullámok.”
Illés Kornél szerint az imatáborok lehetőséget adnak arra, hogy megújítsuk az Istennel való kapcsolatot, erősödjön a hitünk, és megtapasztaljuk a közösségi ima erejét. A közös imák során sokat tanulhatunk egymástól, és ennek eredményeként a személyes imaéletünk is épül, formálódik és megújul.
„Mindenki másként imádkozik – és ez a sokféleség óriási áldás, nem hátrány.”
– jegyezte meg.
Ma sok hívő számára az időhiány jelenti a legnagyobb akadályt a rendszeres imaéletben. A lelkész hangsúlyozta, hogy az okostelefonok és az állandó információáradat miatt nagy a zaj, pedig a csend előfeltétele annak, hogy meg tudjuk hallani Istent. Véleménye szerint szükségszerű, hogy az ember tudatosan ossza be az idejét, és néha szünetet tartson, mert a telefon, éppúgy, mint az alkohol, mérgezi az emberek lelkét, és az egész életét.
„A nulladik lépés: kapcsold ki a telefonod. Különben a sodrás elvisz.”
– figyelmeztetett.
Az adásban szó esett arról is, milyen meghatározó szerepet tölt be az ima az élet nagy döntéseiben – legyen szó párválasztásról, munkáról, vagy elhívásról.
"Ima nélkül nem működik semmi. (...) A Bibliában is azt látjuk, hogy az emberek szolgálatuk, életük vége felé is imádkoztak. Amíg az ember tud levegőt venni, addig tud imádkozni is."
A beszélgetés előfizetőink számára már reklámmentesen elérhető az alábbi videóban:
Ez a tartalom az előfizetők számára elérhető.
Fizessen elő most a Hit Rádió Archívumra: több mint 3000 reklámmentes adás, exkluzív és premier előtti tartalmak egy helyen!
Részletek és előfizetés