A Hit Rádió legfrissebb adásában Amerika spirituális hátteréről beszélgettünk vendégeinkkel, Jeszenkszky Zsolt, politikai hobbistával, és Pátkai Mihály, lelkésszel a Szent Pál Akadadémia tanárávak. Arra kerestük a választ, hogy vajon meg tud-e még újulni szellemileg az Egyesült Államok, azaz ki tud-e még jönni az amerikai kereszténység az aposztáziából.
Jeszenszky Zsolt szerint a mostani korszak nem csak politikai, hanem szellemi csata is. Nem pártok között dől el, hanem két királyság ütközik: a világ fejedelme és Isten uralma.
„Egy nagyon kemény szellemi harc zajlik, nemcsak Amerikában, az egész világon, egészen konkrétan Isten és a Sátán között.”
– hangsúlyozta.
Ezért is veszélyes, amikor egy politikai szereplőt messiási szerepbe emelnek – hangzott el a beszélgetésben. Donald Trump támogatása sokakban már mondhatni, hitbeli reménységgé torzult, ami már viszont nem bibliai alapokon állű
„Az emberek azt gondolták, hogy Jézus Krisztus megtestesült Donald Trumpban.”
– mondta Pátkai.
Jeszenky frappánsan megjegyezte:
„Trump nem lehet a megváltó, mert abból csak egy van.”
Az amerikai kereszténység és kultúra hanyatlásáról is szó esett: az elmúlt évtizedekben elindult egy mély negatív fordulat. A férfiak elférfiatlanítása például nemcsak társadalmi, hanem szellemi jelenség is, amely mögött Pátkai szerint a Jézabel-szellem működik.
„A férfiak elférfiatlanítása a Jézabel-szellem egyik legerősebb jellemzője.”
A műsorban továbbá beszéltek a woke ideológia térhódításáról, a keresztény értékrend torzulásáról, és arról, hogyan lehet szellemi éberséggel észrevenni azt, ami a politika felszíne mögött zajlik.