Ugrás a tartalomra

A Hamasz vezetője „vallásháborúval” fenyeget, ha Izrael „meggyalázza” az Al-Aksza mecsetet

Hetek óta fokozódik a feszültség Jeruzsálemben az Al-Aksza mecset közelében, ami a Templom-hegyen helyezkedik el – a judaizmus legszentebb helyén és az iszlám harmadik legszentebb helyén. Muszlim lázadók többször is összecsaptak az izraeli rendőrséggel, azzal fenyegetve, hogy szélesebb körű konfliktust indítanak a Gázai övezetben működő palesztin terrorcsoportokkal.

Yahya Sinwar, a Hamasz vezetője szombaton azt mondta, hogy a terrorcsoport „nem fog hezitálni, hogy bármilyen lépést megtegyen”, ha Izrael „meggyalázza” a jeruzsálemi Al-Akszamecsetet.

„Az embereinknek fel kell készülniük egy nagy csatára, hogyha a megszállók nem szüntetik meg az agresszivitást az Al-Aksza mecset ellen.”

– mondta Sinwar egy beszédében Gázában. Azt is elmondta, hogy a mecset „meggyalázása” egy regionális, vallási háborút fog jelenteni.

Tavaly az izraeli rendőrség erőfeszítéseket tett, hogy megállítsa a kitartó zavargásokat a Templom-hegyen, aminek egy 11 napos háborúlett az eredménye Gázával, ami azután kezdődött, hogy a Hamasz rakétákat lőtt ki Jeruzsálemre.

A beszéde alatt Sinwar felszólította a palesztinokat, hogy támadjanak meg célpontokat Ciszjordániában – a bibliai Júdea és Szamaria területén. Ciszjordániát nevezte meg a fő csatatérnek. Beszédében méltatta azokat a terroristákat, akik megöltek egy izraeli biztonsági őrt egy zsidó településen kívül, Ciszjordániában péntek este.

A közelmúltban Izraelben és a nyugati partonlezajlott palesztin terrortámadások 15 izraeli halálát okozták. Naftali Benett miniszterelnök köszönetet mondott az izraeli biztonsági erőknek, hogy letartóztatták és kivizsgálták a legutóbbi terrorhullámmal kapcsolatos gyanúsítottakat.

„Mindannyiunk nevében, Izrael kormányának minden szolgája nevében szeretnék ismét köszönetet mondani az IDF-nek, ISA-nak, és az izraeli rendőrségnek és vezetőiknek. Ezek olyan emberek, akik sok hosszú hét alatt alig látták az otthonukat. Mi Izrael kormánya és Izrael polgárai – ki szeretnénk fejezni hálánkat irántatok,valamint minden támogatást és eszközt megadunk nektek, hogy sikerrel járjatok.”

-emelte ki.

Benett ugyanakkor elmondta, hogy nem fogják hagyni, hogy a Hamasz vezetőjének tervei megvalósuljanak.

Mátéfi-Takács Eszter / CBN

Legfrissebb