Ugrás a tartalomra

Franklin Graham Ukrajnában prédikált húsvét alkalmából

Az evangélista Franklin Graham – Billy Graham fia és az evangélikus humanitárius szervezet, a Samaritan’s Purse vezetője – Ukrajnában prédikált húsvét alkalmával, figyelmeztetve a hívőket arra, hogy ne veszítsék el az ünnep valódi jelentését.

A hírek szerint több ezren vesztették életüket és több mint 11 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat a február vége óta tartó invázió miatt; a 69 éves prédikátor előre felvett prédikációját Lvivből közvetítette a Fox News.

Graham kifejezte megrendülését azzal kapcsolatban, hogy a világ egyre „erőszakosabbá” válik.

„Sokan gúnyolódnak azokon, akik dicsérik és magasztalják Jézus Krisztust. Gúnyt űznek belőlük és kinevetik ezeket az embereket, nem hisznek nekik. A legtöbbjüknek a húsvét a húsvéti tojásvadászatról, nyuszikról és az édességről szólnak. De mi soha nem felejthetjük el a húsvét igazi jelentőségét, azt az árat, ami a lelkünk megváltásáért lett kifizetve”

– majd hozzátette – „ezt az árat Isten fizette ki” és „a húsvét Istennek az emberiség iránti szeretetéről szól”.

„Isten alkotta a világot és benne mindent. Ő készített minket férfivá és nővé... És ő helyezte az első férfit és nőt egy tökéletes világba. Nem volt bűn abban a világban, amit Isten alkotott. Isten az embert az életre szánta, de Istennek vannak törvényei. És mi tudjuk a Szentírás alapján, hogy az első emberpár az Istennek való engedetlenséget választotta... aminek eredményeképpen jött y bűn a világra. Ez pedig az egész emberi fajt megfertőzte. És van büntetés a bűnért. Ez pedig a halál. Az egész emberiség Isten halálos ítélete alatt áll a bűneink miatt. De Istennek volt egy terve, hogy megmentsen bennünket a bűneinktől”

– mondta Graham, majd azzal folytatta, hogy „Isten szent és igazságos, de a bűn elválasztja az embereket Istentől, megszakítja a vele való kapcsolatot.”

Graham rámutatott arra a téves elképzelésre, ami sok embert jellemez: sokan azt hiszik, hogy ha megtesznek bizonyos dolgokat, akkor azzal ki tudják érdemelni az üdvösséget: ha sok pénzt keresnek, felépítenek épületeket, évente néhányszor elmennek templomba, akkor üdvözülhetnek. De Graham felhívta a figyelmet arra, hogy „nem, semmit sem tehet az ember. Csak Jézus Krisztuson keresztül lehet elnyerni az üdvösséget, ami Isten ajándéka.” Megfogalmazta, hogy Jézusnak itt a földön brutális kínzásokat, megaláztatásokat kellett átélnie azért, hogy az embereket megmenthesse. A kereszten pedig a mi bűneinkért szenvedett, mert neki nem voltak bűnei.

Prédikációjában természetesen megemlékezett a háború sújtotta országról is: mivel Ukrajnában sokan „elvesztették a reményt ezen a húsvéton, sokan azon gondolkoznak, hogy mit tegyenek és hova menjenek.” Graham arra buzdította őket, hogy összpontosítsák a gondolataikat az örökkévalóságra a mennyben Istennel és higgyenek Jézusban.

„A legnagyobb történés, ami valaha is bekövetkezett, hogy Jézus meghalt, eltemették, de feltámadt és üres a sírja, ahogy előre megmondta”

-emelte ki.

A Graham által vezetett humanitárius szervezet ezekben az időkben körülbelül 160 önkéntest foglalkoztat a háború sújtotta Ukrajna területén, akik segítik az otthonukból elmenekülni kényszerülőket, biztosítva nekik fizikai és lelki támogatást egyaránt.

Graham beszédében megemlékezett róluk is.

"A lakóhelyüket elhagyni kényszerülő emberek fele elmenekült az országból, a másik felük azonban itt maradt Ukrajnában és barátoknál, rokonoknál élnek most; sok város van, ahol óriási gyárak és elhagyott épületek vannak, és átalakították ezeket befogadóhelyekké. Isten tartsa meg ezeket az embereket!”

-mondta.

„Ez egy nagyon nehéz időszak Ukrajna számára. Rengeteg szenvedés van ebben az országban, de a Samaritan’s Purse szervezet itt van és segít”

-tette hozzá.

A humanitárius szervezet a háború és természeti katasztrófák által sújtott területeken nyújt segítséget az arra szorulóknak, Ukrajnában több kórházat és klinikát is létesítettek, hogy segítsék az ukrajnai embereket. Emellett élelmiszer elosztó központokat is létrehozott, a Billy Graham nevét viselő evangélizációs szervezet lelkészei pedig a kórházakban szolgálnak és imádkoznak az emberekért.

Graham kiemelte beszédében, hogy „fontos, hogy ezen a húsvéton megemlékezzünk Ukrajna népéről és imádkozzunk”.

Vida Zsanett / Christian Post

Legfrissebb