Ugrás a tartalomra

Biden legfelsőbb bíró jelöltje nem tudja deifinálni a ‘nő’ fogalmát

Ketanji Brown Jackson, a Legfelsőbb Bíróság jelöltje kedden azt mondta, hogy nem tudja definiálni a ‘nő’ fogalmát.

Ketanji Brown Jackson, akit Joe Biden jelölt legfelsőbb bírának a szenátus igazságügyi bizottsága előtt jelent meg, megerősítő meghallgatásának második napján.

Marsha Blackburn republikánus szenátor kérte tőle, hogy definiálja neki a nő fogalmát, amire a jelölt kitérő választ adott.

"Tudna definíciót adni a "nő" szóra?"

- kérdezte Blackburn Jacksont.

"Nem tudok"

- válaszolta Jackson.

"Nem tud?- kérdezett vissza Blackburn.

"Nem - ebben a kontextusban nem vagyok biológus, hogy válaszoljak"

- nevetett Jackson.

"Szóval úgy gondolja, hogy a "nő" szó jelentése annyira homályos és ellentmondásos, hogy nem tudja definálni?"

- kérdezett rá újra a szenátor.

"Szenátor úr, a munkám során bíró vagyok, amit teszek, az az, hogy vitákat kezelek"

- vágott vissza Jackson, utalva arra, hogy ő csak érvek és a törvények alapján tudna döntést hozni.

"Ha vita van egy definícióval kapcsolatban, az emberek érveket hoznak fel, én pedig megnézem a törvényt és döntök, tehát nem "

-mondta.

"Az a tény, hogy nem tud nekem egyenes választ adni egy olyan alapvető dologról, mint hogy mi a nő, aláhúzza annak a fajta progresszív oktatásnak a veszélyeit, amelyről hallunk"

- folytatta a konzervatív Blackburn.

Blackburn ezután áttért az NCAA úszóbajnokság körüli vitára és arra, hogy a Penn State transznemű úszója, Lia Thomas - aki biológiailag még mindig férfi - biológiai nők ellen versenyezhetett.

"Éppen a múlt héten fiatal lányok egész generációja nézte végig, ahogy az adófizetők által finanszírozott intézményeink megengedték, hogy egy biológiai férfi versenyezzen és legyőzzön egy biológiai nőt az NCAA úszóbajnokságon"

- mondta Blackburn.

"Mit gondol, milyen üzenetet küld ez azoknak a lányoknak, akik arra törekszenek, hogy a sportban a legmagasabb szinten versenyezzenek és nyerjenek?"

-kérdezte a bírósági jelölttől.

"Szenátor úr, nem vagyok biztos benne, hogy ez milyen üzenetet küld"

- válaszolta Jackson, hozzátéve, hogy nem tud válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek az ebből a helyzetből adódó jogi kérdésekre vonatkoznak, mert ezek olyan kérdések, amelyek a jövőben nagyon is a bíróság elé kerülhetnek - írta meg a DailyWire.

Legfrissebb