Ugrás a tartalomra
NFLHírek

Új NFL szabály: kötelező minden csapatnak etnikai kisebbségből származó edzőt alkalmaznia

Photo by Sandro Schuh / Unsplash

A szabályt a március 28-ai vezetőségi találkozón fogadták el a tulajdonosok, mely kimondja, hogy mind a 32 csapatnak alkalmaznia kell olyan segédedzőt, aki „etnikai vagy faji kisebbség tagja”, függetlenül attól, hogy a csapatnak van-e már a pozíciót betöltő tagja vagy sem, aki megfelel a követelményeknek.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy a szabály pontosan mikor lép életbe, de „a felvett személy egyéves szerződés keretein belül fog szorosan együttműködni a vezetőedzővel és a stábbal, hogy minél több tapasztalatot szerezzen.”

Ezután a csapatok legfeljebb két évig fognak támogatást kapni az edzői fizetésre a liga pénzügyi alapjából.

Az elfogadott szabály a 2003-ban bevezetésre került Rooney-szabály továbbfejlesztése, melyben az NFL előírta a csapatok számára, hogy a vezetőedzői és más vezető pozíciókra történő felvétel során hallgassanak meg etnikai kisebbségből érkező jelölteket is. Ezt a szabályt a liga Workplace Diversity Committee (Munkahelyi Sokszínűségi Bizottság) ajánlása alapján fogadták el, melynek célja, hogy „a szervezet minden szintjén sokszínű tehetségbázist alakítsanak ki” és növeljék a különböző pozíciókban a kisebbségek számát.

A Rooney-szabályt hatályba lépése óta többször is kiegészítették, az elmúlt szezonban azonban mindössze 5 kisebbségi vezetőedző volt az NFL-ben, a játékosok közül pedig a 2021-es statisztikák szerint 60%-uk azonosította magát „nem fehérként”.

Februárban a Dolphins csapat vezetőedzője, Brian Flores keresetet nyújtott be a szövetségi bírósághoz az NFL, és azon belül 3 csapat ellen, miután elbocsátották vezetőedzői pozíciójából a szezon végén. Egyik panaszában azt fogalmazta meg, hogy „habár nagyon jó indulatú kezdeményezés, a gyakorlatban mégsem működik a Rooney-szabály”.

Ennek következtében hétfőn az NFL további szabályokat jelentett be, elmondásuk szerint azért, hogy még inkább előmozdítsák saját kereteiken belül a sokféleséget, vezetői szinten is.

Ezen kívül létrehozták a Diversity Advisory Committeet” (Sokszínűségi Tanácsadói Bizottságot), melynek feladata annak ellenőrzése, hogy mennyire érvényesül a sokszínűség figyelembevétele az új munkaerő felvételekor az NFL keretein belül. Külső felügyelőként megbízták többek között Peter Harvey, volt New Jersey-i főügyészt is.

Vida Zsanett / Epoch Times

Legfrissebb