Ugrás a tartalomra

TOP 10 dolog, amitől félnek a magyar fiatalok

Nagy gond a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság.

Kép forrása: Rawpixel/Freepik

Kedden a Nemzeti Ifjúsági Tanács bemutatta a 2022-ben elindított „Ismeretlen Ismerőseink – A Fiatalok” című szakmai könyvsorozat második, angol nyelvű kiadványát, amely a szervezet által idén publikált „Kívánj Tizet” című tanulmánykötetét veszi alapul.

A tanulmányból kiderül, hogy a legnagyobb probléma ma a bizonytalanság, és a kiszámíthatatlan jövő, amely nagyjából minden negyedik magyar fiatal számára okoz nehézséget (23%). Közel azonos mértékben (22%) jelentenek gondot a fiatalok számára a anyagi nehézségek, illetve a szegénység és az elszegényedés. A harmadik legnagyobb probléma pedig a céltalanság(12%), vagyis az, hogy nem tudják, mit akarnak.

A legújabb kötet a „Hard times create strong youth" a magyar és közép-európai fiatalok helyzetét, problémáit mutatja be nemzetközi, európai, valamint globális kontextusban, amely 10 pontban vizsgálja a fiatalokat érintő kihívásokat.

  1. Demográfiai válság

Az elmúlt évtizedben csökkent a házasság iránti kedv, és egyre nagyobb teret nyernek a házasságon kívüli kapcsolatok, amely kihatással van gyermekvállalási kedvre is.

  1. Gazdasági válság

Mivel a lakásvásárlásának vagy bérlésének összege rendkívül magas, ezért a központi kérdés ezen a válságterületen a fiatalok lakhatása.

  1. Bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság

A tanulmány szerint növekedett az elégedetlenség a jövővel kapcsolatban, valamint az ismeretlennel szembeni félelem nem csak európai, hanem hazai szinten is.A tanulmány szerint a magyar fiatalok ezt tartják a legfontosabb problémának.

  1. A Pandémia hatása

A COVID-19 járvány és az azzal kapcsolatos intézkedések a tanulmány szerint alapvetően változtatták meg az együttélési-, közösségi normákat és szokásokat.

  1. A migrációs válság

A befogadó országok egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek a fiatal bevándorlók integrálásával kapcsolatban.

  1. Klímaválság

A Z generáció meglehetősen aggódik a klímaváltozás miatt, ezért egyre növekedő aggodalommá vált a fiatalok körében az úgy nevezett „klímaszorongás”.

  1. A közösségek válsága

A felmérések szerint a posztszovjet országokban és a Balkánon a társadalomba vetett bizalom foka jóval alacsonyabb, mint a nyugat-európai országokban, ahol a fiatalok jobban bíznak a társadalomban, és ezért erős közösségi élettel rendelkeznek.

  1. Az értékek válsága

Ezt legnagyobb mértékben az online platformokon terjedő dezinformáció okozza, melynek hatására a fiatalok sokkal fogékonyabbak lettek az összeesküvés-elméletekre.

9.Technológiai válság

Az új információs technológiákban rengeteg lehetőség rejlik a fiatalok számára, ugyanakkor olyan kockázatokkal kell szembenézniük, mint a kizsákmányolás, zaklatás, túlzott médiafelhasználás, amelyeket az előző generációk még csak nem is ismertek.

  1. A generációk válsága

A tanulmányban vizsgált eredmények azt mutatják, hogy nincs egyetlen értelmezése a generáció és generációs identitás fogalmának.

Legfrissebb