Ugrás a tartalomra

Szülői kihívások: Az apák szerepe a fiúk nevelésében

Bedő Imre a Férfiak Klubjának alapítója volt a Hit Rádió Középpont című műsorának a vendége. Elmondta, hogy ma van az a világ, ahol a második-harmadik generáció már nem látja egész nap az apját, ezért most sokkal fontosabbak a szavak. Ez viszont a férfiak számára komoly erőfeszítés, általában nem a szavak emberei. A Férfiak Klubja ezt a hiányt hivatott kipótolni. Szóba hozta azt az általános problémát, amit a rengeteg párkapcsolat hozhat létre az emberekben. Véleménye szerint, akinek sok kapcsolata van a végén megkövül a szíve, mivel folyamatosan önmaga elől kell eltitkolnia saját viselkedését. A másik komoly társadalmi probléma Bedő Imre szerint, hogy a lányok nevelésére sem tesznek kellő figyelmet. Nagyon magasra teszik a mércét, amit a férfiaknak csak húsz százaléka tud teljesíteni.

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Rita

Munkatársak: Kovács Gergely, Longauer András, Szabó József

Legfrissebb