Ugrás a tartalomra

Szerencsejáték függő lelkésznő csalt ki 46 millió forintot híveitől

Photo by Heather Gill / Unsplash

Az alsóvadászi református lelkésznő kilenc évig szolgált lelkészként és használta ki híveit.

Először saját céljaira kért majd a parókia tetőfelújítására ötmillió forintot kért kölcsön attól a férfitól, aki elmesélte az esetet. A férfi egy hónapra adott kölcsön ötmillió forintot, amit soha nem kapott vissza:  először visszautasította a kérést, majd végül belement, hogy egy hónapig áll a kölcsön, de nem kapta vissza az összeget.

Mivel hiába kérte vissza pénzét a határidő lejárta után, feljelentést tett a nő ellen. Mint később kiderült, volt olyan is akitől 13 millió forintot csalt ki a lelkésznő a paplak felújítására.

A pénz egy jó részét ahelyett, hogy egyháza építésére fordította volna, szerencsejátékra költötte, valószínűleg tízmilliós nagyságrendekben. A hölgy ellen most vádat emeltek minősített csalássorozat miatt, a tárgyalást decemberben fogják lefolytatni.

(Index)

Legfrissebb