Szélsőbalos vezető: Oroszország már intézett nukleáris támadást Britannia ellen

Szélsőbalos vezető: Oroszország már intézett nukleáris támadást Britannia ellen

Angela Rayner, a Munkáspárt helyettes vezetője azzal vádolta Oroszországot, hogy korábban atomtámadást hajtott végre Nagy-Britanniában.

A 2018-as salisburyi Novicsok mérgezéses incidensről beszélve fogalmazott szerencsétlenül Rayner.

"Abszolút szégyen, hogy Putyin elnök azt gondolta, hogy az Egyesült Királyság területére tud jönni, és ilyen módon fegyvereket, nukleáris fegyvereket használhat”

– mondta Rayner, nyilvánvalóan összetévesztve az idegmérget egy atombombával.

„Aljas, hogy bármelyik nemzet azt gondolta, hogy idegen földre érkezhet, és használhat ilyen típusú fegyvereket, és emiatt erős, robusztus válaszra volt szükség”

– folytatta Rayner, és már nem tudta kijavítani magát.

A cikk írásakor Rayner még mindig nem javította ki magát, és nem tisztázta álláspontját annak ellenére, hogy a közösségi médiában széles körben gúnyolták a kijelentés miatt.

(Breitbart)

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.