Ugrás a tartalomra

Szakértők: a pápa "új életet" hozott a muszlim-katolikus kapcsolatokba

Ferenc pápa hivatalba lépése óta prioritásként kezeli a muszlimok felé való közeledést.

Fotó: Catholic News Service

Ferenc pápa a hiteles barátságok és a közös gondokra való összpontosítás révén újjáélesztette a kapcsolatokat - mondta két vallásközi szakértő az OSV Newsnak.

"Úgy gondolom, hogy sok szempontból új életet és friss levegőt hozott a muszlim-katolikus párbeszédbe"

- mondta Saffet A. Catovic imám, az Észak-Amerikai Iszlám Társaság Vallásközi, Közösségi Szövetségek és Kormányzati Kapcsolatok Irodájának programmenedzsere és vezetője.

"1996 óta hivatalosan is együttműködünk az Amerikai Katolikus Püspöki Konferenciával, és a pápa új lendületet adott az eddigi beszélgetéseknek"

-fogalmazott.

"Nagyon pozitívan ítélem meg a pápát"

- mondta Mehnaz M. Afridi, a vallástudományok professzora és a New York-i Manhattan College Holokauszt, Népirtás és Vallásközi Központjának igazgatója.

"A keresztény tanítást arra használja, hogy a világ minden táján megnyissa a keresztény elméket, hogy a Szíriából, Irakból és Afganisztánból a közelmúltban érkezett bevándorlókra tekintsenek a másik felé való közeledés részeként. Ez egy nagy lökést jelentett"

-emelte ki.

Ferenc pápa pápasága kezdetétől fogva prioritásként kezeli a muszlimok felé való közeledést: 2013 márciusában egy olaszországi ifjúsági fogolytáborban celebrált nagycsütörtöki szentmise részeként megmosta két muszlim tinédzser lábát. Ezt a gesztust 2016-ban megismételte, amikor több muszlim bevándorló lábát is megmosta egy Róma melletti menedékkérők számára fenntartott központban.

2019-ben Ferenc pápa Abu Dhabiba látogatott, ahol ő és Ahmad el-Tayeb sejk, az Al-Azhar egyiptomi nagy imámja aláírták az "Emberi testvériségről szóló dokumentumot a világbékéért és az együttélésért".

A pápa öt afrikai látogatása, köztük a 2023. januári kongói és dél-szudáni útja is erőteljes támogatását jelentette a muszlim-katolikus párbeszédnek, mondta Catovic és Afridi is.

(UCA News)

Legfrissebb