Ugrás a tartalomra

Soha ilyen nagyszabású hadgyakorlatot nem tartott még az izraeli és az amerikai haderő

Többnapos légi és tengeri közös hadgyakorlatot kezdett kedden az izraeli és az amerikai haderő.

Minden eddiginél nagyobb, többnapos légi és tengeri közös hadgyakorlatot kezdett kedden az izraeli és az amerikai haderő, részben Izraelben - számolt be a Hetek.

Az izraeli katonai rádió szakértője szerint a cél elsősorban Irán figyelmeztetése. "A bazalt tölgyei" fedőnevű hadgyakorlaton az izraeli egységek mellett 6400 amerikai katona vesz részt, többségük a George Bush repülőgép-hordozón és az azt kísérő hadihajókon.

Száznegyvenkét, köztük több nukleáris fegyverek hordozására is alkalmas repülőgép, többtucat tengeri cirkáló, valamint tengeralattjárók manőverezését gyakorolják, miközben a légierő az Irán elleni esetleges támadást is modellezi, délen vadászgépek bombáznak, és katonák ezrei rakétateszteket végeznek.

A Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő az eddigi legjelentősebb közös hadgyakorlatnak minősítette a péntekig tartó műveleteket.

Az izraeli hadsereg közlése szerint most elsősorban

  • a közös izraeli-amerikai készenlétet tesztelik,
  • javítják a két hadsereg műveleti kapcsolatát,
  • szimulálják célpontok megtámadását,
  • és gyakorolják a kommunikációs, a parancsnoki és irányítási rendszerek összjátékát összetett helyzetekben.

A gyakorlatot alig egy héttel azután kezdték el, hogy Herci Halevi átvette az izraeli vezérkari főnöki posztot elődjétől.

A központi szerepet játszó George Bush repülőgép-hordozó B-52-es bombázókat szállít, valamint F-35, F-15, F-16 és F-18 vadászrepülőgépeket. A hadgyakorlat 6400 amerikai katonájából mindössze 450 tartózkodik szárazföldön Izraelben, a többiek a tengeren végzik feladatukat.

A ynet szerint az elmúlt egy év során már harmadszor gyakorol a két haderő egy Irán elleni közös támadást. A lap szerint a következő napokban Izraelben sokfelé érezhető lesz a biztonsági erők élénk mozgása, és robbanások zaja hallatszik majd a déli országrészben.

"A bazalt tölgyeit" mintegy két hónappal ezelőtt, még Benjámin Netanjahu miniszterelnöki kinevezése előtt kezdték el tervezni. A ynet amerikai forrása szerint a hadgyakorlat megmutatja, hogy az Egyesült Államok miként tudja gyorsan a Közel-Keletre átcsoportosítani erőit, noha Washington figyelmét jelenleg főként az ukrajnai orosz invázió és a Kínával kiéleződő feszültség köti le.

(Hetek)

Legfrissebb