Ugrás a tartalomra

Sátánista találkozó iskolában, zavart katonai helyzet Ukrajnában

Jézus a Pride "nagymarsallja" lenne egy tévés műsorvezető szerint, G. Fodor Gábor a béke kilátásairól, sátánista találkozókat tarthatnak majd egy kaliforniai iskolában, Lázár Zsolt és Vukics Ferenc az ukrán hadvezetésről, az amerikai lelkészek aggódnak, hogy a keresztényeknek fontosabb a politika, mint a hitük - összegyűjtöttük Önnek a legérdekesebb híreket és beszélgetéseket a Hit Rádió mai tartalmai közül!

Elhangzott a Hit Rádióban 🎙️

„Hajlok arra, igy sorsdöntő változásoknak vagyunk a tanúi, ugyanakkor ezek már eldöntettek egy ideje”

– fogalmazott G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója a Hit Rádió Világnézet című műsorában.

„Amerika begyújtotta itt a rakétákat. Nyilvánvalóan, hogy lesz-e béke: Amerikától függ”

-mondta.

A teljes beszélgetés:

G. Fodor Gábor: Amerikán múlik, hogy lesz-e béke
„Hajlok arra, igy sorsdöntő változásoknak vagyunk a tanúi, ugyanakkor ezek már eldöntettek egy ideje” – fogalmazott G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója. „Amerika begyújtotta itt a rakétákat. Nyilvánvalóan, hogy lesz-e béke: Amerikától függ” -mondta. Szokatlan fejleménye e…

Lázár Zsolt hadiipari szakértő és Vukics Ferenc a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, katonai szakértő voltak a Hit Rádió "Háttérben" című műsorának vendégei - Mi vezeti valójában az ukrán haderőt? Mekkora esélyük van a győzelemre? Milyenek a valódi katonai erőviszonyok?

A teljes beszélgetés:

Ukrajnát csak a lélek tartja össze – Lázár Zsolt, Vukics Ferenc
Lázár Zsolt hadiipari szakértő és Vukics Ferenc a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, katonai szakértő voltak a Hit Rádió vendégei-Mi vezeti valójában az ukrán haderőt? Mekkora esélyük van a győzelemre? Milyenek a valódi katonai erőviszonyok?Vukics Ferenc szerint az ukrán médiában fé…

A német fiatalok életcélja az élvezet, az önmegvalósítás és a függetlenség - állítja Rehák-Rimaszombati Andrea a Deepstage műsorvezetője. A legfrissebb adásban szóba került a G20 csúcstalálkozó is, hiszen a világ vezetői megállapodtak a vakcina-útlevél bevezetésében.

A teljes beszélgetés:

G20: Most mit találtak ki?
A német fiatalok életcélja az élvezet, az önmegvalósítás és a függetlenség - állítja Rehák-Rimaszombati Andrea a Deepstage műsorvezetője a legfrissebb műsorban. De miért és honnan jutott erre a következtetésre? - A műsorból kiderül. A másik fontos téma pedig a G20-al kapcsolatos, hiszen a világ veze…

A hitradio.hu hírei 🌎

Egy kutatás szerint a lelkészek többsége, akik azon gondolkodnak, hogy elhagyják a szolgálatot, aggódnak amiatt, hogy a keresztények jobban azonosulnak politikai ideológiájukkal, mint hitükkel.

Bővebben:      

Az amerikai lelkészek aggódnak, hogy a keresztényeknek fontosabb a politika, mint a hitük
Egy kutatás szerint a lelkészek többsége, akik azon gondolkodnak, hogy elhagyják a szolgálatot, aggódnak amiatt, hogy a keresztények jobban azonosulnak politikai ideológiájukkal, mint hitükkel. A Barna Research Group a múlt héten egy webináriumon ismertette kutatásának megállapításait. A The Chr…

További hírek:


A Svéd Egyház elutasította azt az indítványt, hogy elbocsássák a melegházasságot ellenző papokat
A Svéd Egyház elutasította azt az indítványt, hogy elbocsássák azokat a papokat, akik nem hajlandóak azonos nemű párokkal kötött házasságot megáldani. Hosszú, több mint kétórás vita után utasították el a javaslatot, amely szerint az egyház kizárná azokat papokat az egyházból és még a megváltásb…
Tévés műsorvezető: Jézus a Pride “nagymarsallja” lenne
Sunny Hostin, a “The View” televíziós műsor egyik társ-műsorvezetője hétfőn azt állította, hogy - ha Jézus most a földön lenne - vezető szerepet játszana egy LMBTQ Pride felvonuláson. Isten fia az állítása szerint az esemény “nagymarsalljaként” szolgálna. “Nem tudom, hogy a vallás mögé bújnak-e,…
Sátánista találkozókat tarthatnak majd egy kaliforniai iskolában
Egy “After School Satan Club” engedélyt kapott arra, hogy havonta találkozókat tartson egy kaliforniai általános iskola étkezdéjében. A múlt héten a Tehachapi Unified School District jóváhagyta a döntést, hogy a klub a kaliforniai Tehachapiban található Golden Hills Általános Iskolában tarthasson…
Metodista lelkész nyújtott be panaszt a nyíltan meleg püspökök megválasztása miatt
Az Egyesült Metodista Egyház egyik lelkésze a hónap elején panaszt nyújtott be a helyi regionális testület vezetősége ellen, amiért az egy nyíltan meleg püspököt választott, ami sérti a felekezet homoszexualitással kapcsolatos álláspontját. Mint ahogy arról a Hit Rádió korábban beszámolt, a “Unit…

🎙️

Holnap a Hit Rádióban 🎙

🔵 Világnézet - 10:00

Műsorvezető: Petrőcz Katalin


📅
A teljes műsorrendet ide kattintva érheti el!

Műsortárból ajánljuk:

Patmos Café

Hallgassa meg műsortárunkban most:

Patmos Café
A Hit Rádióban elhangzott hitéleti beszélgetések mostantól egy helyen.
💡
Csak hetente szeretne a legfontosabbakról értesülni? Ide kattintva kiválaszthatja heti hírlevelünket is! ✉️

Legfrissebb