Ugrás a tartalomra

Ruff Tibor: "Rendkívül aggasztó, hogy a gazdasági hatalom kezd felülkerekedni az államhatalmon"

"A te kereskedőid voltak a világ fejedelmei."

Miért gyorsult fel ennyire a társadalom? Hova rohan a világ? Mit ír a Biblia a kapitalizmusról, és az utolsó idők világbirodalmáról? Ilyen és ehhez hasonló témákról kérdezte Tóth Fruzsina műsorvezetőnk, Ruff Tibor teológus-filozófust, Czine János brókert és Polczer István közgazdászt a Hit Rádió Monopoly című műsorában.

Polczer szerint a technológia fejlődése kényszerítette az embert erre a rohanó pályára, Ruff pedig arról beszélt, hogy rengeteg impulzus ér bennünket, és nem biztos, hogy az emberi lélek és szellem ezt mind fel is tudja dolgozni.

A jelenleg sokakat érintő folyamatos banki csődjelentések miatt is kénytelenek az emberek folyamatosan résen lenni, ami egyfajta hírfüggőségbe kényszerít bennünket, mert lehet, hogyha nem azonnal reagál valaki, akkor nagyot veszít, viszont az elhamarkodott döntések sokszor végzetesek lehetnek. – fejtette ki véleményét Czine.

Bróker szakemberünk szerint a gazdaság szereti a nyugalmat, stabilitást, de Ruff ezzel nem értett egyet. Szerinte ez a gazdaság általános résztvevőire lehet, hogy igaz, de a jelentősebb vagyonnal rendelkező nagy cápák viszont abban érdekeltek, hogy a profitot maximalizálják, ezzel egyre gyorsítva a folyamatokat a piaci versenyhelyzet miatt.

A klasszikus kapitalizmus szakembereink szerint nem lenne rossz, mert az embernek a szorgalma és a tehetsége alapján volt esélye érvényesülni, vállalkozásokat építeni, viszont növeli a szakadékot a gazdagok és a szegények között.

Sokak szerint beléptünk már a pénzkapitalizmus időszakába, amikor ezek a nagy cápák kontinenseken átívelő kereszttulajdonlással már olyan befolyásra tesznek szert, amivel önös érdekeik szerint tudják irányítani a gazdasági folyamatokat. – részletezte Czine.

Az emberiségnek soha nem volt még ennyire sok szabadideje Polczer szerint, viszont Ruff felhívja a figyelmet arra, hogy a munka és a szabadidő közötti éles határvonal megszűnt, mert sokszor pihenés közben is dolgozunk.

A Biblia alapvetően támogatja a kapitalizmust, mert a tíz parancsolat védi a magántulajdont, azonban a sokszor generációkon átívelő mélyszegénység ellen rendelkezik egy fékrendszerrel.

A Tóra előírja, hogy ötven évenként vissza kell osztani az eredetire a földviszonyokat, és csak a profitot tarthatták meg, amellyel új esélyt kaphattak azok, akik az előző generáció hibái miatt elszegényedtek. Ezt a fékrendszert a modern társadalomnak – ugyan voltak próbálkozások –  nem sikerült kidolgoznia. – magyarázta Ruff. Czine szerint ennek bevezetése azért nem lehetséges, mert a profit miatt mindenki abban érdekelt, hogy szétdolgozza magát.

Teológus szakemberünk a Biblia próféciáira is felhívta a figyelmet, amelyek az utolsó nagy birodalmat egy vasfogú, rézkörmű fenevadként jelképezik, ami megeszi a földet, a maradékot pedig eltapossa.

"Ez jellemző a neoliberális globális kapitalizmusra, ami mindenhol jelen van, és felemészti a helyi kultúrákat, valamint megtapossa azoknak konzervatív, megtartó erejét"

– mondta.

Rendkívül aggasztó, hogy a gazdasági hatalom kezd felülkerekedni az államhatalmon. Nagyon hasonlít ez ahhoz a képhez, amit a Bibliában található Jelenések könyve tár elénk, mikor az államhatalmat szimbolizáló nagy fenevad hátára felmászik egy prostituált, amely azon lovagol, és amelyről a Szentírás úgy beszél, hogy ,,a te kereskedőid voltak a világ fejedelmei”. – fejtette ki Ruff.

A teológus szerint nagyon fontos egy páncélszerű védelmet kiépíteni magunkban, kellenek olyan órák, amikor nem létezik számunkra a telefon, amihez Czine még azt is hozzátette, hogy nem csak a gyermekeinket próbáljuk védeni, hanem magunkat is egyfajta önkontrollt alkalmazva.

Legfrissebb