Ugrás a tartalomra

Robert C. Castel: "Vannak dolgok, amelyeket csak háborúval lehet megoldani"

"A nemzetközi rendszerek alkotóelemei a nemzetállamok és nem pedig a szövetségek" – mondta szakértőnk.

A Hit Rádió műsorában Fekete Rita, műsorvezetővel beszélgetett Robert C. Castel, biztonságpolitikai szakértő az aktuális hírekről. A Hit Rádió Tűzvonalban műsorának állandó vendége hamarosan Magyarországra érkezik, és Erdélybe is ellátogat, aki pontos dátumokról Facebook oldalán ad részletes tájékoztatást.


Magas rangú tisztségviselőkkel találkozott, és ahogyan arról korábbi bejegyzésünkben beszámoltunk, a Siratófalnál is imádkozott Reza Pahlavi, az iráni sah fia.

Az iráni koronaherceg látogatásával kapcsolatban Castel elmondta, hogy Pahlavi 1979-ig volt hatalmon, és szoros külkereskedelmi kapcsolatban állt Izraellel.

Szakértőnk elmondása szerint ugyan Iránt ma egy szélsőséges forradalmi gárda uralja, de a zsidó és a perzsa nép azóta jó kapcsolatban állt egymással, hogy Kürosz, a perzsa király hazaengedte őket a babiloni fogságból. Azonban az iráni vezetés Pahlavi után egy szélsőséges irányt vett, ezért fel kellett számolniuk a kapcsolataikat.

Vannak dolgok, amelyeket csak háborúval lehet megoldani.

mondta szakértőnk, aki szerint a sah érkezése semmilyen félelmet nem váltott ki az izraeli lakosságból, mert tudják, hogy előbb vagy utóbb valószínűleg sor fog kerülni egy háborúra.

Sokan úgy látják, hogy az indiai és oroszországi kereskedelem fellendülése felélesztheti a az iráni és indiai kapcsolatokat is.

A szimpátia alapja egy közös antipátia

– fejtette ki véleményét szakértőnk, azonban azt is hozzátette, hogy a két ország geopolitikailag versenyben állnak egymással szemben, mivel mindkét állam energiaexportőr, de a közös érdek az USA elleni fellépés.

A nyugat hegemóniája minél több ideológiai töltetet kapott ezzel a ’woke’ nyugati kulturális forradalommal annál inkább látunk egy ellenreakciót a világ többi részén

– fejtette ki véleményét szakértőnk.

Ameddig a nyugat dominanciája jótékony dominancia volt, azt még le tudták nyelni, de amikor elkezdtek nyomást gyakorolni ezeknek a civilizációknak a kultúrájára, akkor jött egy sor nemzetközi szervezet, egyfajta ellenreakcióként

– mondta.

Egy Eurázsia szakértő rádiónknak nemrég azt mondta, hogy véleménye szerint bár Amerika mellett Kína felemelkedik, még harmadik pólusként az orosz-iráni-indiai tengely is megerősödni látszik.

A nemzetközi rendszerek alkotóelemei a nemzetállamok és nem pedig a szövetségek

– fejtette ki véleményét szakértőnk az Eurázsia szakértőnk állításaira reagálva.

Az orosz–ukrán háború esetében például szakértőnk elmondása szerint nem a NATO akarata érvényesül, hanem az Egyesült Államoké, és bizonyos kérdésekben nem a NATO főtitkára hozza meg a döntéseket, hanem az USA elnöke.

Műsorvezetőnk arról is kérdezte Castelt, hogy mi lehet Izrael szándéka azzal, hogy a türkmenisztáni nagykövetséget mindössze tizenöt mérföldre az iráni határtól avatta fel.

Vendégünk szerint a nagykövetség felavatásával Izrael azt üzeni Iránnak, hogy jelen van, és egyre nagyobb befolyása van a térségben.

Mint elmondta, Irán arra törekszik, hogy szövetségesekkel körbezárja Izrael, viszont Izrael is erre törekszik például az Ábrahám Egyezménnyel.

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mikor ér véget az orosz–ukrán háború.

A háború nem azzal fog véget érni, hogy az oroszok elfoglalják Ukrajna utolsó négyzetméterét, vagy hogy elfogy az utolsó ukrán katona vagy orosz tank, hanem hogy el fog fogyni a nyugati oldal támogatása, és akkor Ukrajna bedobja a törölközőt, és elfogadja az oroszok feltételeit.

– állította szakértőnk.

Legfrissebb