Ugrás a tartalomra

Robbanásszerűen megnőtt a konzervatív Twitter-fiókok elérése és aktivitása Musk bejelentése után

Ugyanazon a napon Elon Musk bejelentette, hogy megállapodást kötött a Twitterrel, hogy 44 milliárd dollárért megvásárolja a céget, a konzervatív felhasználók arról számoltak be, hogy követőik számában és elköteleződésében jelentős növekedést tapasztaltak.

Az egyik legjelentősebb tényező, amely motiválta Muskot Twitter megvásárlásában, az elmondása szerint a cenzúra eltörlése volt. Az elmúlt két hét során, miközben a cég megvásárlására tett ajánlatát, jelezte, hogy az egyik legfontosabb prioritása a szigorú tartalommoderálási irányelvek megfordítása és az olyan algoritmusok feloldása lesz, amelyek politikai okok miatt tisztességtelenül céloznak meg egyes tweeteket és fiókokat.

Christopher Bouzy, a Bot Sentinel közösségimédia-elemző platform alapítója szerint Ron DeSantis floridai republikánus kormányzó közel 100 ezer követőt szerzett Musk bejelentését követően. Ted Cruz szenátor és Jim Jordan kongresszusi képviselő egyaránt több mint 50 ezerrel emelkedett.

A demokrata politikusok a bejelentés után csökkenésekről számoltak be, Nancy Pelosi házelnök 13 ezer követőt veszített , míg Alexandria Ocasio-Cortez és Elizabeth Warren szenátor 11 és 17 ezer követőt. Ugyanez a tendencia megfigyelhető volt a médiaszolgáltatók esetében is, míg a Fox News követőket szerzett, addig az MSNBC fiókjainak csökkentek a követői.

(Daily Wire)

Legfrissebb