Ugrás a tartalomra

Rendkívüli: 15 magyarból 8 már kimenekült Gázából

Egy család nem merte vállalni kockázatot.

Rafah-i határátkelő - Kép forrása: AP

Tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatosan tartják a kapcsolatot a mihamarabbi evakuáció érdekében - számol be az Origo.

A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be egy videóban csütörtökön, melyben elmondta, hogy eddig 550 embert sikerült kimenekíteniük a Közel-keleti országból, de a hétezer külföldi állampolgárral együtt 15 magyar is Gázában rekedt.

"Az ő evakuálásuk érdekében próbáltunk minden követ megmozgatni, de mint ahogy önök is láthatták, az elmúlt hetekben nem volt lehetősége arra senkinek, hogy Egyiptom felé a rafahi határátkelőhelyen elhagyja a Gázai övezetet"

- közölte.

Elmondta, az előző héten arra kérte egyiptomi kollégáját, hogy tegyék lehetővé a magyarok kimenekítését Egyiptom irányába, ő pedig jelezte, hogy segíteni fognak az evakuációban, amennyiben a gázai hatóságok engedélyezik a kilépést az érintettek számára.

Szijjártó beszámolt arról is, hogy a kormány szerdán értesült arról, hogy megkezdődik a kettős állampolgárok biztonságba helyezése, és mivel a távozók listáját az izraeli hatóságok hagyják jóvá, ezért segítséget kért Eli Cohen, izraeli külügyminisztertől.

"Segítséget kértem tőle, tegyék lehetővé, hogy a tizenöt magyar állampolgár a lehető legrövidebb idő alatt elhagyhassa a Gázai övezetet"

- számolt be a külügyminiszter, hozzátéve, hogy az utóbbi órákban meg is kapták az engedélyeket.

"A három családból kettő vállalta a biztonsági kihívásokat, amelyek azzal jártak, hogy a Gázai övezeten belül viszonylag hosszabb utat kellett megtenniük annak érdekében, hogy eljussanak a határátkelőhöz. Az egyik család ezt nem vállalta"

- részletezte, de hozzátette, hogy amennyiben mégis vállalják a kockázatot, mindent megtesznek majd az ő kimenekítésük érdekében is.

Legfrissebb