Ugrás a tartalomra

Szexuális visszaélés miatt indított pert egy német áldozat néhány katolikus egyházi vezető ellen Bajorországban. Az egyik ilyen vezető XVI. Benedek pápa.

Azzal vádolják a pápát, hogy a visszaélések elkövetőit védelmezi. Ha az eljárás sikerrel jár, a nyugalmazott pápának meg kell jelennie a bíróság előtt - derül ki több német médium kutatásából.

A per alapjául szolgáló visszaélésekre az 1990-es években került sor. Akkor egy Peter H. nevű pap állítólag több gyermeket és fiatalt molesztált a müncheni és freisingi érsekségben. Közülük az egyik fiatal indította az eljárást.

Annak ellenére, hogy több egyházi vezető tudott a visszaélésekről, az elkövetőnek továbbra is engedélyezték, hogy gyerekekkel dolgozzon.

Egy polgári bíróság már elítélte korábban Peter H.-t, az egyház mégsem bocsátotta el, így folytathatta a bűncselekményeket.

Az áldozat és ügyvédje által benyújtott kereset nem a büntetőjogi felelősségre vonást célozza. Ehelyett azt szeretnék, hogy megállapítsák az egyház bűnösségét a visszaélési ügyekben és kártérítést fizessenek az áldozatok számára.

Egyelőre még nem biztos, hogy lehet-e pert indítani a pápa ellen. Az egyház az elévülésre hivatkozva megakadályozhatja a pert. Ha a per sikerrel jár, a római katolikus egyházat továbbra sem kötelezik kártérítés fizetésére, az ítélet inkább csak növelné az egyházra nehezedő nyomást.

Januárban jelentést tettek közzé az érsekségen 1945 és 2019 között történt visszaélésekről. Benedeket a jelentésben azzal vádolták, hogy nem lépett fel az elkövetőkkel szemben.

A volt pápa később elismerte hibáit és bocsánatot kért.

Mátéfi-Takács Eszter / CNE

Legfrissebb