Pénteken érkezik TobyMac új albuma "Life After Death" címmel

Pénteken érkezik TobyMac új albuma "Life After Death" címmel

A Grammy-díjas és legendás keresztény énekes, Toby Mac fia, Truett 2019-es halála után nem volt biztos benne, hogy tud-e majd még vidám dalokat írni.

Napokkal a tragédia után megírta a "21 years" című dalt, tisztelegve fia előtt. Hetekkel később lányával, Marlee-vel megírták az "Everything About You" című dalt, amely szeretettel tekintett vissza Truett életére. Ezt követően, a "Faithfully" és a "Promised Land" dalokat írta meg, amelyek utaltak arra a békére, amelyet Isten hozott neki gyásza alatt.

„Egy nap azt gondoltam magamban: „Azt hiszem, szomorúságból fogok életem végéig dalokat írni. Persze nem hiányzik belőlük a hit, de nem hiszem, hogy valaha is fogok újabb pörgős dalt írni. Egyszerűen már nincs bennem”

– mondta Toby Mac a Christian Headlinesnek adott interjújában.

„Elolvastam azonban egy Igét, amely felkeltette a figyelmemet. Soha nem vettem észre korábban, és közvetlenül a szívemhez szólt. Ez állt rajta: „Isten feltűri az ingujját.”

-számolt be.

A vers inspirálta. Néhány napon belül Toby Mac megírta a "Help is on the Way" című vidám dalt Isten hűségéről a tragédiák közepette. Körülbelül két nap alatt vette fel a stúdióban – ez ritka bravúr volt a karrierjében elmondása szerint.

Hónapokkal később egy étteremben azt írta egy szalvétára: „Még mindig te vagy a jó az életemben.” A szalvétafirkából a Blessing Offorral rögzített "Goodness" dal lett.

Toby Mac legújabb albuma, a Life After Death pénteken jelenik meg a fent említett dalokkal és számos más dallal, amelyek valószínűleg vidám slágerek lesznek. Egyikük, a "Space",  Michael Tait és Kevin Max volt DC Talk tagokkal készült.

„Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, és bár soha nem leszek a régi, tagadhatatlanul egy szál öröm volt. Isten nem hagyott el. Ő velem maradt"

-mondta.



(Christian Headlines)

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.