Pam Bondi, az Egyesült Államok új igazságügyi minisztere pert indított New York állam és Kathy Hochul kormányzó ellen, amiért a vád szerint a helyi törvények akadályozzák az illegális bevándorlók azonosítását és az ezzel kapcsolatos szövetségi intézkedéseket.
A per hátterében a Green Light Law áll, amely lehetővé teszi az illegális migránsok számára, hogy jogosítványt szerezzenek New Yorkban, és megakadályozza, hogy a helyi rendvédelmi szervek az autós adatbázisokat megosszák a szövetségi hatóságokkal. Bondi egy szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a szövetségi törvényeket be kell tartani.
„Ez egy új igazságügyi minisztérium”
– jelentette ki Bondi.
„Illinois után most New York következik.”
A bejelentésen részt vett Tammy Nobles is, akinek autista lányát, a 20 éves Kayla Hamiltont egy illegális migráns és MS-13 bandatag meggyilkolta. Bondi kiemelte:
„Egyetlen angyal anyuka* is túl sok.”
Tammy Nobles megrázó részleteket osztott meg lánya haláláról. Kaylát az albérletében gyilkolta meg a bevándorló, aki korábban illegálisan lépett be az országba, és korábban más erőszakos cselekményeket is elkövetett. Az anya szerint az amerikai hatóságoknak már a belépésekor ellenőrizniük kellett volna az elkövető előéletét El Salvadorban.
Kathy Hochul kormányzó visszautasította a keresetet, mondván, hogy a törvények lehetővé teszik a szövetségi hatóságoknak az adatokhoz való hozzáférést bírói engedéllyel.
Bondi azonban figyelmeztetett:
„Ha nem tartják be a szövetségi törvényeket, felelősségre vonjuk önöket. Ez most New York, és ha más államok sem teszik meg a szükséges lépéseket, ők lesznek a következők.”
*Az „angyal anyuka” (angel mom) kifejezés azokra az édesanyákra utal, akiknek gyermekét illegális bevándorlók ölték meg az Egyesült Államokban.
(CP)