Ugrás a tartalomra

Ötvenezernél is több sportoló döntött Jézus mellett az FCA rendezvényein

Az FCA szolgálatain keresztül halhatták az evangéliumot.

A játékosok egymás kezét fogva imádkoznak a mérkőzés után a Navy-Marine Corps Memorial Stadiumban 2015. november 14-én.-(Patrick Smith/Getty Images)

A The Fellowship of Christian Athletes (FCA) év végi sajtóközleménye szerint 51 730-an adták át életüket Jézusnak a rendezvényeiken - számol be a Breitbart.

A The Christian Postnak adott nyilatkozatában Shane Williamson, az FCA elnök-vezérigazgatója elmondta:

"A legjobb ajándék, amit karácsonykor adhatunk és kaphatunk, Krisztus ajándéka, aki azért jött a Földre, hogy megmentsen minket, és mindannyiunknak felajánlja az üdvösség ingyenes ajándékát"

Williamson továbbá kiemelte, hogy "miközben Megváltónk születéséről elmélkedünk, eszünkbe jut, hogy mit tett Jézus az FCA-val,"

és nagyon hálásak vagyunk azért az 51 730 diák-sportolóért, akik idén megismerték őt a szolgálaton keresztül"
A Cincinnati Bearcats több játékosa letérdel imádkozni az East Carolina Pirates elleni mérkőzés kezdete előtt a Nippert Stadionban. - (Joe Robbins/Getty Images)

A csoport legutóbbi nagy eseménye októberben volt, amikor az FCA az Arkansas állambeli Hot Springsben, a Lakeside High School stadionjában tartotta a "Fields of Faith" elnevezésű rendezvényét, amelyen több mint 3000-en vettek részt.

"Valóban, a Szentlélek egyértelműen megmozdult. Több száz diák imádkozott az Urat keresve, Isten jelen volt, és életek változtak meg"

- mondta Micah May, az FCA South Central Arkansas több területének igazgatója a Christian Postnak.

Legfrissebb