Ugrás a tartalomra

Orosz bíróság dönt a zsidók hazatelepítésével foglalkozó szervezet sorsáról

Egy fiú izraeli zászlót tart, miközben az utasok leszállnak az ukrajnai háború elől menekülő zsidó bevándorlókat szállító repülőgépről. Fotó: AFP, Jack Guez

Az orosz bíróság csütörtökön dönt arról, hogy be kell-e tiltani a zsidók Izraelbe telepítését segítő Sokhnut nevű szervezetet.


Meghallgatnád inkább? 🎧 Napi hír podcastunkban ezt a hírt is megtalálod! 👇



Az Igazságügyi Minisztérium moszkvai kirendeltsége kérte a Basmanny Bíróságot arra, hogy döntsön a szervezet felszámolásáról, illetve kizárásáról a jogi személyek állami nyilvántartásából.

Ennek indoklásául azt hozták fel, hogy a szervezet sérti az orosz törvényeket, emiatt vizsgálatot indítottak az ügynökséggel szemben, annak eredményét azonban nem hozták nyilvánosságra.

Yuri Kanner, az Orosz Zsidó Kongresszus elnöke szerint ez a döntés fel fogja gyorsítani a zsidók Izraelbe települését Oroszországból. Kiemelte, hogy „gyakorlatilag nincs olyan ország a földön, ahol élnek zsidók, de a Sokhnut nem működik (Iránt kivéve).” Véleménye szerint a szervezet betiltása azért okozna nagy mértékű zsidó kivándorlást az országból, mert „a kitiltás barátságtalan fellépés a helyi zsidó közösséggel és Izraellel szemben”.

Ezzel párhuzamosan, az orosz kormány „adminisztratív okok miatt” utasította a szervezetet, hogy hagyjon fel mindenfajta tevékenységével Oroszországban. Erre a döntésre válaszul Izrael kormánya azzal a kéréssel fordult Oroszország vezetőségéhez, hogy tisztázzák a helyzetet és számolják fel a szervezettel szembeni tiltást.

Egy orosz napilap szerint a szervezet ellehetetlenítése és a két ország kapcsolatának romlása mögött Yair Lapid, izraeli miniszterelnök közleménye állhat, melyben az ukrajnai „háborús bűnökről” beszélt.

A Jerusalem Post is beszámolt az esetről. A cikkben olvasható, hogy oroszországi zsidók ezrei kaptak engedélyt az Izraelbe távozásra, az azzal kapcsolatos papírmunka befejeződött, a repülőjáratokra várnak, azonban az orosz szankciók miatt a legtöbb nemzetközi légitársaság abbahagyta az országba történő repülést. Emiatt kivándorlók ezrei rekedtek (és rekednek a jövőben) az országban.

Az orosz hírlap szerint a tavalyi évben a Sokhnut szervezetnek köszönhetően 21 ezer orosz zsidó költözött Izraelbe, az elmúlt hónapokban pedig Ukrajnából és Oroszországból együttesen 30 ezer.


Vida Zsanett / CNE


Legfrissebb