Ugrás a tartalomra

USA: keresztény kislányokon akart bosszút állni egy transznemű pedofil

Halálosan megfenyegette a keresztényeket.

Kép forrása: Reduxx/X

Vádat emeltek egy transznemű, önjelölt pedofil férfi ellen, aki állítólag a közösségi médiában azzal fenyegetőzött, hogy keresztény lányokat fog szexuálisan bántalmazni- írja a Christian Post.


Az Illinois állambeli Nashville-ből származó Jason Lee Willie-t november 7-én vád alá helyezték az Illinois déli körzetének amerikai kerületi bíróságán 14 rendbeli, államközi, sérüléssel fenyegető közléssel kapcsolatos bűncselekménnyel, a szövetségi vádirat szerint.

A vádiratban idézett állítólagos fenyegetések között szerepel a "templomok felrobbantásával" való fenyegetés is:

"...Bombázni fogjuk őket, bombázni fogjuk őket. Bombázni fogjuk a templomokat. Bombázni fogjuk őket. Meg fogunk ölni titeket...".

A vádirat szerint Willie gyakran használt faji jelzőket is, és azzal fenyegetőzött, hogy bárkit célba vesz, akinek "kereszt van a nyakában".

Az önjelölt pedofil a közösségi médiában megosztott videókon többször is hangsúlyozta, hogy a „homofóbok” és „transzfóbok” gyermekein akar bosszút állni.

"Meg kell értened, tudom, hogyan jutok el hozzátok.Úgy, hogy bántom a gyerekeiteket. És pontosan ezt fogjuk tenni."

Augusztusban Willie készített egy online videót, amelyben állítólag azt mondta:

"Nos, garantálom, hogy a fürdőszobában leszek, és megerőszakolom a keresztény lányaitokat, és ti semmit nem tudtok tenni ellene. Hallottátok?"

Az ügyészek szerint egy másik augusztusi videóban Willie pedofilként azonosítja magát, amelyben grafikusan leírta a "kislányok" elleni szexuális visszaéléseket, és azt mondta:

"Srácok, nem tudtok semmit sem tenni ellene. Nem érdekel, nyíltan pedofil vagyok. "

Egy másik videón az ügyészek szerint Willie azt mondta, hogy a transz-identifikált emberek

"belefáradtak abba, hogy piszkálják őket, és mi bemegyünk az iskolákba, és megöljük a *** gyerekeiket, és itt a vége.

Az amerikai ügyészség által benyújtott, az őrizetbe vételre irányuló indítványt alátámasztó bizonyítékgyűjteményben az áll, hogy a legutóbbi nyomozást megelőzően "Willie online kommunikációja 2018 és 2022 között legalább négy alkalommal generált panaszt az FBI-nál", többek között a nashville-i Covenant Schoolban történt lövöldözés után.

Az említett dokumentum szerint március 28-án, mindössze egy nappal a lövöldözés után, egy állítólagos Facebook-bejegyzésben Wille azzal fenyegetőzött, hogy :

"sokkal több és nagyobb támadás éri majd a keresztényeket a transznemű emberek által, és a keresztények olyan félelmet fognak megismerni, mint még soha".

Legfrissebb