Ugrás a tartalomra

Nyilvános sátánista kongresszust tartanak a hétvégén Bostonban

Riadót fújtak a helyi keresztény közösségek vezetői.

Photo by Pelly Benassi / Unsplash

A The Satanic Temple (TST) a hétvégén tartja az eseményt Bostonban, amelyet a történelem legnagyobb sátánista kongresszusaként hirdetnek, és bárki részt vehet majd rajta.

A helyi keresztény közösségek vezetői imádkozásra buzdítják a hívőket,  Dr. Jaymz Sideras, a ReviveBoston társalapítója és felesége, Pascale a hétvégére egy háromnapos ébredési összejövetelt, valamint utcai evangelizációkat is szerveztek.

Most ne essetek tévedésbe barátaim, ez egy totális háború Amerika lelkéért a Sátán királysága és Isten királysága között

- figyelmeztet Sideras.

John Ramirez, egy New York-i sátánista szekta harmadik  számú főpapja volt, mielőtt átadta életét Jézus Krisztusnak. Ramirez egy telefonos interjú során elmondta, hogy számára nem meglepő, hogy a sátánisták már nyilvános összejöveteleket is szerveznek, mert úgy gondolja, hogy a sátán utasította őket arra, hogy emeljék a tétet.

Ha nem tartják be az időkeretet, amit az ördög adott nekik, akkor számolniuk kell a következményekkel. Tudom, hogy van ez, mert huszonöt évig én is benne voltam.

A TST tagadja a természetfeletti létezését, és elmondásuk szerint ők csak egy vallási szervezet, és nem imádnak senkit, azonban az ex-sátánista szerint ez csak egy trükk, hogy eltereljék a kritikusok figyelmét magukról, és így új tagokat tudjanak toborozni.

Nem lehetsz vallás isten nélkül. Minden vallásnak van egy istensége, akit imádni kell, akinek a parancsait követni kell, és aki előtt meg kell hajolni. Nem imádhatod a semmit. Azért mondják ezt, mert be akarják toborozni az embereket

- fejtette ki véleményét.

"Ők ördögimádók, és pontosan tudják, hogyan kell előadni ezt az emberek előtt, hogy az számukra vonzó legyen, és így túl későn jöjjenek rá, hogy mire is készülnek valójában."

Az Intercessors for America nevű szolgálat egyetért Ramirez állításaival, véleményük szerint a csoport a keresztény hit ellensége.

"Ez nem egy semleges, 'értelmiségi', vagy érdekvédelmi csoport. Ez a keresztény hit szabad gyakorlásának, az élet védelmének és az állami iskolákban zajló Bibliai oktatás előmozdításának ellenfele."

Az egykor wicca boszorkányként tevékenykedő Jennie Weaver, aki ma már keresztény zenei művészként és Biblia tanítóként szolgálja Istent,  szintén aggodalmait fejezte ki a sátánista kongresszussal kapcsolatban.

"Biztosan állíthatom, hogy az ellenség már nem rejtőzik. Amit most látunk, az egy hatalmas szellemi csata, és az ellenség az arcunk előtt vív egy totális háborút!!!"

- mondta

Andrew Beckwith, a Massachusetts Family Institute (MFA) elnöke és főtanácsadója szerint lényegtelen, hogy a szervezet azt állítja, hogy nem imádja a sátánt, mégis minden cselekedetükkel Isten munkáját akarják akadályozni.

"De akárcsak a Freedom From Religion Foundation és más szervezetek, a TST is elszántan törekszik arra, hogy eltöröljön minden utalást Krisztusra a közterületeken, és eltávolítsa a keresztény erkölcsöt az amerikai jogból. (...) nem túlzás azt állítani, hogy az ördög munkáját végzik"

- magyarázta.

(CBN)

Legfrissebb