Ugrás a tartalomra

Őszintén beszélt megtéréséről Dennis Quaid: szerinte Amerikában ébredés zajlik

Tavaly kiadott gospel albumán keresztény himnuszokat is énekel.

Dennis Quaid a 31. Movieguide Awards díjátadó gálán 2024. február 09-én, Los Angelesben. Kép forrása: Frazer Harrison/Getty images

Dennis Quaid beszámolt megtérésének történetéről és elmondta, hogy szerinte "spirituális ébredés" van Amerikában, és az emberek éhesek a spirituális tartalmú filmekre.

A The Christian Postnak adott interjújában a 69 éves Emmy-díjas színész elárulta, hogy annak ellenére, hogy baptista gyülekezetben nőtt fel, fiatal korában "kiábrándult" a kereszténységből, miután egy vasárnapi iskolai tanára megdorgálta.

"Valószínűleg volt még néhány más dolog is. Elkezdtem olyan kérdéseket feltenni, amelyekre nem volt válasz. ... Elkezdtem megkérdőjelezni a hitemet".

A színész elmondta, hogy a szkepticizmus ezen időszaka megnyitotta az utat a keleti vallási szövegek széles körű felfedezéséhez, a Dhammapadától a Koránig, ami a spirituális megértés keresésének kezdetét jelezte.

"Akkoriban a Bibliát is elejétől a végéig elolvastam, és megakadtam az Ószövetségen, hogy milyen erőszakos volt. Isten akkoriban büntető Istennek tűnt számomra"

- mondta.

Hogy kitöltse a benne lév "űrt", Quaid a sikerek ellenére elkezdett kísérletezni a drogokkal, és hamarosan a kokain rabja lett. A texasi születésű férfi csak a kilencvenes évek közepén hozta meg a döntést, hogy újra átgondolja azokat a tanításokat, amelyekben fiatal gyerekként hitt.

"Visszamentem, és újra elolvastam a Bibliát, elejétől a végéig, és ami igazán megragadott, azok Jézus piros betűvel írt szavai voltak, és az, hogy ki is ő valójában"

- emlékezett vissza.

"Ez volt a kezdete a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatomnak. És valójában erről szól az egész. Onnantól kezdve ez nőtt, és valóban betölti azt az űrt bennem.”

A több mint 40 éves karrierje során Quaid több tucat filmben játszott, úgy mint az "Apád-anyád idejöjjön", de olyan filmekben is felbukkant, amelyek elmondása szerint tükrözik azt a szenvedélyét, hogy a platformot jó célokra használja.

"Valójában meglepett ez, például az 'I Can Only Imagine' sikere - ez nem egy hollywoodi film. Hollywood már nem érti a nézőket. Az emberek azért akarnak moziba menni, hogy érezzék a dolgokat, és nem tudják csak úgy figyelmen kívül hagyni a szellemiséget, és az emberek éheznek erre.”

Tavaly Quaid egy gospel albumot adott ki Fallen: A Gospel Record for Sinners címmel, amely elmondása szerint hidat képez a kereszténység és a világi emberek között.

Az albumot, amelyen hét himnusz, valamint öt saját dala szerepel, a Billboard Top Christian/Gospel Albums listájának első helyén debütált a 2023. júliusi megjelenése után.

"Úgy gondoltam, hogy működni fog, hogy elérje azokat az embereket, akik azért vannak ebben a világban, mert mindannyian bűnösök vagyunk. És kegyelemből vagyunk megmentve. Valójában nem érdemeljük meg, de kegyelemből mégis megkapjuk. Ezt szeretném, ha a dalok ezt tükröznék. Ez a lemez valójában a lelki utam története."

Quaid elmondta, hogy egyre bátrabban osztja meg vallomását, és meglepte, hogy Hollywood mennyire fogékony volt rá - ez szerinte annak a bizonyítéka, hogy "spirituális ébredés" zajlik.

"Úgy gondolom, hogy mostanában spirituális ébredés zajlik az országunkban"

- mondta.

"Sok zűrzavar van, és a spirituális ébredések így néznek ki, mert mi kell ahhoz, hogy eljussunk oda. Szerintem ennek az elején járunk."

Legfrissebb