Ugrás a tartalomra

Németország: ezért a bibliai idézetért bírságoltak meg egy taxisofőrt

Akár az állását is elvesztheti.

Jalil Mashali, iráni származású férfi, akit a taxiján levő bibliai idézet miatt bírságoltak meg a helyi hatóságok.

A németországi Essenben egy taxisofőr tiltakozik a bírság ellen, amelyet azért szabtak ki rá a helyi hatóságok, mert a járművén egy bibliai verset tartalmazó matricát helyezett el.


A matrica miatt Jalil Mashalit megbírságolták a város által jogellenesnek ítélt "vallási reklámozás" miatt - közölte szerdán az ADF International jogvédő csoport.

"Jézus - én vagyok az út. Az igazság. És az élet"

- szerepel a taxira helyezett matricán.

Az iráni származáső férfi az ADF International segítségével fellebbez a bírság ellen, azzal érvelve, hogy a matrica a hit személyes kifejezése, nem pedig reklám.

Mashali 2023 októberében kapott egy felszólítást az esseni közúti közlekedési hatóságtól, amelyben a matrica miatt akár 1000 eurós, azaz 1085 dolláros bírsággal fenyegették meg. A férfi nem volt hajlandó eltávolítani a matricát amelynek következtében összesen 88,50 eurós bírságot és illetéket követeltek tőle.

Mashali szerint a matrica a meggyőződését fejezi ki, nem pedig reklám. A férfi 22 éve él Németországban. Előtte Iránban élt, ahol hívő muzulmánként született és nevelkedett. A kereszténységre egy jelentős személyes megtapasztalás következtében tért át, amelyet az ima és a hit erejének tulajdonít, így a matricával ezt szeretné kifejezni.

Mashali súlyosan megsérült egy iráni buszbalesetben. Bal alsó lábszárának elvesztése után krónikus fájdalomtól szenvedett. Amikor 33 éves volt, Németországban keresett orvosi kezelést. Húsz műtét után a fájdalom továbbra is fennmaradt, és öngyilkosságot kísérelt meg. Egy keresztény nő azonban imádkozott érte, amelynek következtében a fájdalom azonnal megszűnt a lábában, ezért elkötelezte magát Jézus Krisztus mellett .

"Jézus a legjobb dolog, amit bárkinek ajánlani tudnék, mert megváltoztatta az életemet"

- mondta Mashali.

"Ezért van a matrica az autómon, hogy bárki láthassa, akit érdekel. Nem akarok bajt okozni, de nem tettem semmi rosszat. Hálás vagyok ezért az országért, ahol mindenkinek szabadon meg kell osztania a hitét. Remélem, hogy az igazságtalan bírság elleni fellebbezéssel ezt továbbra is megtehetem".

Az esseni hatóságok azzal érvelnek, hogy a matrica sérti a helyi rendeletet, amely tiltja a taxik vallási célú reklámozását, és amely álláspont egy 1998-as szövetségi alkotmánybírósági határozatban gyökerezik. Mashali és támogatói azonban vitatják ezt az értelmezést, azt állítva, hogy a matrica a személyes meggyőződés kifejezésére vonatkozó jogán belül van.

"Egy szabad társadalomban a kormánynak nem szabadna elhallgattatnia a hit békés kifejezését"

- mondta Dr. Lidia Rieder, az ADF International jogi munkatársa.

"Jalil cselekedeteit védi a vallásszabadsághoz való alapvető emberi jog, amely magában foglalja a jogot, hogy valaki a hitéről való meggyőződését megossza másokkal. Az államnak tartózkodnia kell attól, hogy igazságtalanul beavatkozzon ebbe a szabadságba."

Az ügy különböző érdekvédelmi csoportok és médiumok figyelmét is felkeltette.

Az Esseni Rádió jelentése szerint Mashali 10 000 eurós pénzbírságra számíthat, ha nem hajlandó engedelmeskedni, a The Emergency Committee to Save the Persecuted and Enslaved (Az üldözöttek és rabszolgasorban élők megmentésére létrehozott sürgősségi bizottság) nevű jogvédő csoport szerint.

"A következmények Mashali számára jelentősek, hiszen ha nem hajlandó eltávolítani a szöveget, akkor akár a taxisofőri állásából is elbocsáthatják"

- jegyzi meg a jogvédő csoport.

(CP)

Legfrissebb