Ugrás a tartalomra

Németh Sándor interjújának legfontosabb mondatai

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze adott nagyinterjút a Hit Rádiónak. Most a beszélgetés legfontosabb mondataiból idézünk.

„Az orosz-ukrán háború kapcsán olyan erős mindkét oldalról a propaganda, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy igaz-e, amit olvas”

„A mostani világkorszak lezárásához érkeztünk, de az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt gondolom, hogy nem azonos a Góg-Magóg háborúval kapcsolatos próféciákkal”

„A háború után Európa szorosabb kapcsolatba került Amerikával, és egyre nagyobb a függőség.”

„Az USA és az EU szövetségéből kialakulhat az az Újrómai Birodalom, melyet Dániel próféta is látott”

„A világkorszak végén már nincs hátra több száz év, hogy egy újabb birodalom kiépüljön. Látható, hogy az USA és az EU szövetsége hozza el a Dániel próféta által is előre jelzett negyedik birodalmat.”

„Izraelnek mind Ukrajnával, mind Oroszországgal kiváló a kapcsolata. Próbálják belerántani ebbe a konfliktusba, és nehéz is kimaradnia, de nem látszik most, hogy Izrael és Oroszország viszonyában rövidtávon változás állna be.”

„Góg és Magóg háborúja az Ezeréves Királyság végén fog végbe menni, de a Messiás eljövetele előtt is lesz egy Góg-Magagóg háború. A kettőt nem szabad összekeverni.”

„Oroszország egy sértett hatalom, amiért nem ismerik el a náci Németország legyőzésében játszott szerepüket”

„Az ukrán emberek nagyon szeretik a hazájukat, és képesek az életüket áldozni az országukért.”
„A kezdetektől lehetett látni, hogy Oroszország a médiában el fogja veszíteni ezt a háborút.”

„Olyan orosz emberek is szenvednek, akiknek nincs közük a háborúhoz. A kollektív felelősségre vonás áldozatai.”

„A Góg és Magóg háborújára azért nincs most esély, mert az békés időben fog bekövetkezni. Azt gondolom, hogy a zavaros korszakot fel fogja váltani egy hamis békeidőszak, ami hamar meg is fog dőlni.”

„Az Egyház legfontosabb feladata most az, hogy felkészítse az emberiséget Isten beavatkozására, ítéletére és az Úr visszajövetelére.”

„Nem lehet egy nemzet összetartó ereje egy másik nemzet gyűlölete.”

„Imádkozni kell az orosz és az ukrán elnökért is, hogy kapjanak bölcsességet és empátiát.”

„Nagyon fontos, hogy a hazugság szelleme ne erősödjön meg! Az igazság szeretete az, ami betölti az ember szívét, ha befogadja azt a szívébe.”

„Nagyon fontos, hogy a fiatalok ne csak önmagukért éljenek, hanem a közösségi célok is szerepeljenek az életcéljaik között”

A teljes videó itt tekinthető meg:

(Összeállította: Mátéfi-Takács Eszter)

Legfrissebb