Ugrás a tartalomra

Német püspök: a homoszexualitás Isten által elrendelt dolog

Fotó: YouTube

Helmut Dieser, Aachen püspöke szerint reformra van szükség a szexualitással és a homoszexualitással kapcsolatos nézetekre vonatkozóan a német katolikus egyházban, ezért a pápánál is látogatást fog tenni - számolt be a Hetek.

A Deutsche Wellének adott interjújában Dieser arról beszélt, hogy a napokban fog ellátogatni Ferenc pápához német püspökökkel együtt, hogy felvázolják a homoszexualitással kapcsolatos egyházi tanításokra vonatkozó reformtervüket, melyet idén szeptemberben a püspököknek több mint a harmada nem fogadott el az azonos neműek közötti kapcsolatról szóló részek miatt.

„Az azonos neműek közötti vonzalom és szeretet nem aberráció, hanem az emberi szexualitás egy formája”

- vélekedik Dieser, aki szerint a reformtervet azért kezdték el kidolgozni 2019-ben, mert „nem szabad figyelmen kívül hagyni Isten népének a hangját”.

szokat kell adnia az embereket foglalkoztató kérdésekre, és nem mondhatják azt a homoszexualitással kapcsolatban, hogy természetellenes érzéseken alapul,

mert a püspök szerint az azonos neműek közötti vonzalom „Isten által elrendelt dolog”.

A homoszexualitás – ahogy a tudomány is bizonyítja – nem egy hiba, nem betegség, nem valamiféle rendellenességnek a megnyilvánulása, és nem is az eredendő bűn következménye. A világ színes és a teremtett világ sokszínű, ezért el tudom fogadni a szexualitás terén is a sokszínűséget, ami Isten akarata szerint való és nem áll ellentétben a Teremtő akaratával”

- mondta a püspök.

Dieser kijelentései azután járták be a sajtót, hogy Ferenc pápa a közelmúltban arra figyelmeztette a német katolikusokat: ne legyenek progresszívek, mint protestáns társaik.

Mint ahogy arról a Hit Rádió is beszámolt, az egyházfő úgy fogalmazott:

"Azt üzenem a német katolikusoknak: Németországnak van egy nagy és szép protestáns egyháza. Nem szeretnék egy másikat, amely nem lesz olyan jó, mint a másik"

A pápa kijelentéseivel elhatárolódik a németországi római katolikus egyházban folyó vitáktól, amely modernizálni akarja politikáját. A német papság szeretné megnyitni az egyházi tisztségeket a nők előtt, engedélyezni a homoszexuálisok házasságát és eltörölni a papok kötelező cölibátusát.

Hit Rádió / Hetek


Inkább meghallgatná? 🎧 A Hit Rádió híreit audio formában is eléri! 👇



Legfrissebb