Nem tetszettek az aktivistáknak a biológiai nemről szóló előadások, lemondta az egyetem

Két biológiai nemről szóló doktori előadást mondott le a berlini egyetem LMBTQ aktivisták nyomására.

Nem tetszettek az aktivistáknak a biológiai nemről szóló előadások, lemondta az egyetem
Photo by Stavrialena Gontzou / Unsplash

A berlini Humboldt egyetem lemondott egy gender témájú előadást, miután genderaktivisták helyezték nyomás alá az azt meghirdetőket.

Az előadás címe „A nem nem egyenlő a szexszel és a szex nem egyenlő a nemmel, avagy biológiailag miért csak két nem létezik” lett volna.

Néhány órával az előadás előtt az egyetem bejelentette, hogy lemondja a „Tudomány Hosszú Éjszakája” nevű rendezvénysorzat ezen előadását, erről pedig a Junge Freiheit, német konzervatív hetilap számolt be. Egy LMBTQ csoport fejezte ki tiltakozását (az egyetem épülete elé tüntetést szervezve) Marie-Luise Volbrecht doktorandusz előadása ellen, őt magát transzfóbiával vádolva. Az egyetem „kritikus jogászaiból álló munkacsoportja” azt követelte, hogy a tudományos éjszakán ne kerülhessen nyilvánosság elé semmilyen „queer és transzellenes ideológia”. A demonstrációra reagálva az egyetem azonnal lemondta a doktorandusz előadását.

Az előadásban Marie azt akarta elmagyarázni, biológiailag miért csak két nem létezik. Az előadást élőben nem tarthatta meg, ezért online formában tették azt közzé német nyelven.

A doktorandusz hallgató szerint az embernek csak egy bizonyos neme lehet, „amely arra szolgál, hogy spermát vagy petesejtet termeljen, ezzel pedig fenntartsa saját faját”.

Kifejezte csalódottságát, amit az előadása lemondása miatt érzett. Azt mondta, megérti az egyetem döntését, de „a biológiához semmit sem értő erőszakos, radikális aktivistáknak való behódolás rémisztő” és kiemelte azt is, hogy ez a mostani eset is rámutat arra, hogy az objektív vita lehetetlen, „ha az eseményeket az erőszaktól való félelem miatt lemondják.”

Az előadás lemondása országos szinten is erős indulatokat váltott ki. Az oktatásért és tudományért felelős miniszter, Bettina Stark-Watzinger megrovásban részesítette az egyetemet, arra hivatkozva, hogy „annak eldöntése, hogy milyen álláspont hangozhat el és milyen nem, nem az aktivisták hatáskörébe tartozik”, majd felhívta az aktivisták figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a tudomány szabadságát, mely az objektív vitáknak köszönhetően megy és ment is előre mindig.

Wolfgang Kubicki, a Bundestag alelnöke is riasztónak tartja a helyzetet és kiemelte, hogy a mostani esetet nagyon komolyan kell venni.

"Ha ezen a ponton engedünk és szabad teret adunk a szabad véleménynyilvánítást ellenzőknek, annak rendkívül fájdalmas következményei lesznek az ország minden emberére és az ő szabadságukra nézve”

– mondta az alelnök a Bildnek.

Az Academic Freedom Netwok (a német egyetemeket összekötő kommunikációs hálózat) közleménye szerint„semmi sem támasztotta alá a transzfóbia vádját”, majd kiemelték, hogy nem ez az első eset, hogy egy tudóst megfenyegetnek és megsértenek.

„Ezek a tendenciák megkérdőjelezik a berlini főiskolák és egyetemek szabadságát, nemcsak az adott esetekben, hanem általánosságban is”

-hívják fel a figyelmet.

Vida Zsanett / CNE

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.