Ugrás a tartalomra

Nem lesz EuroPride: Szerbia elnöke lemondta a rendezvényt

Fotó: Jure Makovec/AFP

Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton bejelentette, hogy a "jelentős koszovói válság" miatt nem rendezik meg a jövő hónapban Belgrádban megtartani tervezett EuroPride fesztivált.

Mint ahogy arról a Hit Rádió is beszámolt, korábban több ezer ember gyűlt össze Belgrád belvárosában, hogy demonstráljanak a nemzetközi LMBTQ-esemény ellen.

A bejelentés megdöbbentette a páneurópai ünnepség szervezőit, amelyet szeptember 12-18. között tartottak volna a szerb fővárosban. A Pride felvonulást is magában foglaló EuroPride egy független szervezésű esemény, amelynek minden évben más város ad otthont, és a házigazda várost vagy politikai jelentősége, vagy az LMBT-közösség mérete alapján választják ki.

"Megdöbbentett bennünket ez a bejelentés"

- mondta Marko Mihailovic, a belgrádi Pride-felvonulás egyik szervezője, aki részt vesz az idei EuroPride rendezvényein. Elmondta, hogy a szervezők még csütörtökön találkoztak a kormányzati és városi hatóságokkal az EuroPride tervezése keretében.

"Ez elég nagy vereség Szerbia számára"

- mondta el Mihailovic a POLITICO kérdésére.

Legfrissebb