Ugrás a tartalomra

Nem hajlandó versenyezni egy keresztény szörfös az új transz-szabályozás miatt

Szerinte az új szabályzat a nő szörfözést teszi majd tönkre.

Bethany Hamilton profi szörfös felszólalt a World Surfing League (WSL) új szabályzata ellen, amely lehetővé teszi, hogy transznemű nők is versenyezzenek a női szakágban.

Az Instagramon megszólalva a 32 éves sportoló, aki egy cápatámadás következtében elvesztette a bal karját, azt mondta, hogy szükségét érezte, hogy felszólaljon azok nevében, akik osztják a véleményét, de attól tartanak, hogy kiközösítenék őket, ha megosztanák azt.

"Miközben foglalkozom ezzel a kérdéssel, szeretném tisztázni, hogy arra törekszem, hogy az egész emberiség iránt szeretettel viseltessek, függetlenül a különbözőségektől. De ez engem, mint profi sportolót érint, aki az elmúlt több mint 15 évben a World Surf League versenyein versenyzett."

-hangsúlyozta.

"Úgy gondolom, hogy a jelenleg versenyző lányok közül sokan nem támogatják ezt az új szabályt, és attól félnek, hogy kiközösítik őket, ha felszólalnak."

-emelte ki.

Február 6-án, hétfőn a WSL bejelentette, hogy elfogadta a Nemzetközi Szörfszövetség (ISA) transzneműek részvételére vonatkozó irányelvét, amely lehetővé tenné a transznemű sportolók számára, hogy megválaszthassák, melyik kategóriában szeretnének versenyezni.

A szörfösök versenyzési jogosultsága e szabály alapján az ISA transzneműekre vonatkozó politikájának való megfelelés függvénye lenne - amely előírja, hogy a transznemű nők a női kategóriában versenyezhetnek, ha a tesztoszteronszintjük 12 hónapon keresztül kevesebb, mint öt nanomol/liter.

A közlemény szerint "a WSL azon dolgozik, hogy egyensúlyt teremtsen a méltányosság és az igazságosság között, és az elkövetkező hónapokban és években tovább fogják értékelni a szabályzatot, amint több kutatás, információ és visszajelzés áll rendelkezésre".

Ez az új politika összhangban van az olimpiai irányelvekkel is.

Egy online videóban Hamilton megkérdőjelezte, hogy ezt a szabályt más sportágakban hogyan alkalmazzák, és megkérdőjelezte, hogy a politika bevezetése előtt nem kellene-e megbeszéléseket tartani és lehetőséget adni a sportolóknak, hogy elmondják a véleményüket.

"A hormonszint őszinte és pontos ábrázolása annak, hogy valaki valóban férfi vagy nő? Ennyire egyszerű ez?"

- tette fel a kérdést videójában.

"Ki szorgalmazza ezt a hatalmas változást? Jobbá teszi ez a szörf sportot? Jobb ez a szörfös nőknek? Ha igen, hogyan?"

-tette fel a kérdéseket.

"Hogyan jutott arra a következtetésre az, aki ezekről a hormonszabályokról döntött, hogy a 12 hónapos tesztoszteron tesztelés tisztességes és legális váltást jelent?"

-folytatta.

Hamilton a továbbiakban azt javasolja, hogy egy külön szakág biztosítaná, hogy minden ember "tisztességes lehetőséget kapjon arra, hogy megmutathassa szenvedélyét és tehetségét".

"Nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a női szörfözés jövője 15-20 év múlva, ha továbblépünk és megengedjük ezt a nagy változást. Én személy szerint nem fogok versenyezni vagy támogatni a World Surf League-et, ha ez a szabály életben marad"

-jelentette be.

Miután az interneten visszhangot kapott a nyilatkozata, Hamilton közzétett egy második videót, amelyben a kapott "gyűlölködő" kommentekkel foglalkozik, és azt mondja, hogy az ilyen jellegű válaszok miatt mások, akik hasonló nézeteket vallanak, mint ő, hallgatnak.

"Most minden hölgy látja, hogy ezt a nyilvánosság elé viszem, és látja, milyen gyűlölködő és kegyetlen világ lehet ez, ahol az emberek a képernyőjük mögött ülnek, és ahelyett, hogy egy átgondolt vitát vagy beszélgetést folytatnának, úgy döntenek, hogy szörnyű dolgokat szórnak ki, és azt mondják, hogy maradj csendben."

-mondta.

"Számomra ez egy ijesztő világ, hogy elhallgattatják a vitát és a beszélgetést. Úgy gondolom, hogy ez nagyon helytelen."

-emelte ki.

(Premier Christian News)

Legfrissebb