Ugrás a tartalomra

"Nem ezért harcolok" - Zelenszkij melegházasságról szóló javaslata ellen tiltakoznak Ukrajnában

Pride felvonulás Kijevben Ukrajnában, tavaly szeptemberben. Fotó: EPA, Sergey Dolzhenko

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt erősen kritizálják a melegházasság iránti nyitottsága miatt. Kritikusok szerint a házasság fogalmának megváltoztatása nemcsak az alkotmánnyal, hanem az ukrán erkölcsel és hagyományokkal is szembe megy.

A Keresztények Ukrajnáért weboldal "nagy felfordulásra” számít, ha a kormány valóban ebbe az irányba lép. Az elnök a hét elején arra kérte a kormányt, hogy fontolja meg a melegházasság bevezetését, ahogyan azt 28 ezren kérték egy online petícióban. 2000 után ez szinte minden nyugat-európai országban megszokottá vált, magától értetődőnek tűnik, hogy ez a téma is napirendre kerül az Európai Unióval folytatott tárgyalások során.

A honlap attól tart, hogy ez Zelenszkij „baloldali menetrend iránti elkötelezettségét” mutatja, ami „káros és nem megfelelő a háború idején”.


Zelenszkij azt írta, hogy a kijevi kormány már „kidolgozta a lehetőségeket” a homoszexuálisok civil partnerségére. Az Ortodox Újságírók Szövetsége ezt a partnerséget a melegházasság „könnyű változatának” nevezi. Ez nem a teljes házasság alternatívája, hanem egy „köztes lépés” e felé.

"A házasság egy nő és egy férfi szabad megegyezésén alapul. Mindegyik házastársnak egyenlő jogai és kötelességei vannak a házasságban és a családban. A szülők kötelesek eltartani gyermekeiket a nagykorúság eléréséig. A nagykorú gyermekek munkaképtelen szüleikről kötelesek gondoskodni. A család, a gyermekkor, az anyaság és az apaság az állam védelme alatt áll."

-olvasható Ukrajna alkotmányának 51. cikkében.

Nyilvánvaló, hogy még a bejegyzett élettársi kapcsolat melegek számára történő bevezetésének „lehetősége” is erős nyilvános ellenálláshoz vezetett. Legalább 80 önkormányzati képviselő-testület emelt szót ellene, és számos állami szervezet is tiltakozott.

A híroldal szerint Ukrajnának nehéz megállítani ezt a jogszabályt.

„Az országnak most nagyon szüksége van a Nyugat segítségére, amely bármilyen feltételt megszabhat. Az LMBT ideológia népszerűsítése pedig ezek közé tartozhat.”

-írták.

Ihor Fris, az Országgyűlés jogi bizottságának elnöke megígérte, hogy „mindent megtesz” az alkotmány jelenlegi szövegének megőrzése érdekében. Szerinte gyakorlatilag nincs szükség arra, hogy a homoszexuálisok hivatalosan házasodjanak ahhoz, hogy öröklési szerződést vagy bármi mást kössenek, mivel a hatályos jogszabályok rendelkeznek erről.


A mozgalom a katonaságban szólgálók véleményéről is beszámol, mondván, hogy „nem ezért harcolnak” a fronton.

„Háborúba indultam, hogy megmentsem az embereket és országunk jövőjét”

– írja egy bizonyos Christian Udarov. Ő és más katonák is „abszolút elfogadhatatlannak” tartják, hogy háborút használjanak ennek bevezetésére.


Ukrajnában az alkotmányt nem könnyű megváltoztatni. A parlamentnek erről legalább két ülésen kell szavaznia; a módosításokhoz az Alkotmánybíróság hozzájárulása kell és a 450 szavazatból legalább 300-at meg kell kapniuk.

Közép- és Kelet-Európa számos országában az alkotmány a házasságot férfi és nő kapcsolataként írja le. Ezen a héten a Cseh Köztársaság parlamenti képviselőinek egy csoportja javasolta, hogy erősítsék meg az házasságot azzal, hogy  egy férfi és egy nő szövetségeként definiálják az alkotmányban.

(CNE)

Legfrissebb