Ugrás a tartalomra

NASCAR csapat adományozott Franklin Graham szervezetének ukrajnai humanitárius akciójára

Photo by Frank Albrecht / Unsplash

A NASCAR versenyén több mint 300 ezer dollárnyi adomány gyűlt össze a háború sújtotta Ukrajna áldozatai számára.

A Hendrick Motorsport 302 ezer dollárt gyűjtött össze a Samaritan’s Purse keresztény jótékonysági szervezet által szervezett ukrajnai segélyakció számára, miután a 4 autóból álló csapatuk összesen 51 kört tett meg a vasárnapi versenyen.

A Hendrick Motorsport és vezetője, Rick Hendrick korábban ígéretet tett arra, hogy 200 ezer dollárt adományoz a háború áldozatainak, és további 2000 dollárt minden megtett kör után. A verseny végére így 302 ezer dollár gyűlt össze.

A Franklin Graham által vezetett Samaritan’s Purse egy felekezetektől független keresztény szervezet, amely már több mint 50 éve nyújt segítséget háború, illetve járványok sújtotta térségekben. A szervezet most azokat támogatja, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat és a szomszédos országokba menekülni az orosz-ukrán háború miatt. Egy tábori kórházat is állítottak fel a háborús térségben.

Rick Hendrick azt nyilatkozta az ügy kapcsán, hogy „a világ többi részéhez hasonlóan mi is döbbenten és szomorúan figyeltük az Ukrajnában zajló konfliktus súlyosbodását. Különösen elszomorított bennünket az ártatlan gyermekek szenvedése. A NASCAR egy rendkívül hatékony platform, amivel sokakat elérhetünk és úgy gondolom, hogy erkölcsi kötelességünk ezt kihasználnunk, hogy ezáltal segítsünk a bajba jutott embereknek”, majd pedig a szurkolókat is megkérte, hogy adományozzanak az ukrán áldozatok megsegítésére. „Reméljük, hogy másokat is sikerül buzdítanunk Ukrajna támogatására, akár a Samaritan’s Purse-on, akár más humanitárius segélyszolgálaton keresztül. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szemünk láttára kibontakozó katasztrófát.”

Az esemény után Franklin Graham nyilvános Twitter-posztban mondott köszönetet Rick Hendricknek és csapatának.

Graham felhívta a figyelmet arra, hogy „az ukrán családok szenvednek és szükségük van fizikai segítségre és imatámogatásra egyaránt ebben a nehéz helyzetben. Szeretnénk betölteni a szükségeiket ezeknek a családoknak a legsötétebb időszakban is, miközben megmutatjuk nekik a reményt és a fénysugarat Jézus Krisztusban.”

Vida Zsanett / Christian Headlines

Legfrissebb