Mike Tyson: Ahogy öregszem, úgy leszek egyre konzervatívabb

Mike Tyson: Ahogy öregszem, úgy leszek egyre konzervatívabb

A korábbi nehézsúlyú bajnok, Mike Tyson egy interjúban azt mondta, hogy az öregedési folyamat és a kaotikus világ, amelyben élünk, konzervatívabbá tette.

Tyson a Newsmax TV műsorvezetőjével, Greta Van Susterennel beszélgetett és azt mondta, hogy bár a jobboldali megnyilvánulásai feldühítették néhány barátját, úgy érzi, ez mindössze „józan ész”.

„A családom dühös lesz, a barátaim mérgesek, amikor politikáról beszélünk”

– mondta Tyson Van Susterennek.  

„Fiatalabb koromban teljesen liberális voltam. De ahogy öregszem, és ránézek a gyerekeimre, és látom, mi zajlik a világban, egy kicsit konzervatívabb leszek. Ez a józan ész, a mostani világot nézve.  Biztonságot akarsz"

-fejtette ki.

Az Egyesült Államokban megugrott az erőszakos bűncselekmények száma, amióta Joe Biden lett az elnök.  Különösen Tyson szülővárosában, New Yorkban tapasztalható ugrás a bűnözésben.

Ugyan Tyson szabadon beszél egyre konzervatívabb nézeteiről, vonakodik konkrét konzervatív politikusok támogatásának hangot adni, ezt pedig azzal indokolja, hogy sokan támadták meg korábban, amikor politizálni kezdett.

(Breitbart)

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.