Ugrás a tartalomra

Mike Pompeo: Izraelnek bibliai igénye van Júdeára és Szamáriára

A volt amerikai külügyminiszter egy podcats beszélgetésben beszélt Izrael jelentőségéről.

Az egyik vezető amerikai keresztény politikus, akit a 2024-es elnökválasztás következő republikánus jelöltjeként is számontartanak, kijelentette, hogy Izraelnek bibliai igénye van arra a területre, amelyről a palesztinai arabok azt remélik, hogy egy napon új államuk részét képezi majd.

Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter szerint Izraelről ezért nem lehet azt mondani, hogy "megszállja" azt és Ciszjordániát is a bibliai nevén, Júdea és Szamaria néven említette.

A One Direction podcastnak adott interjúban a Donald Trump elnök alatti hivatali idejéről és a CIA vezetőjeként töltött időszakáról Pompeo azt mondta:

"Izrael nem megszálló nemzet. Evangéliumi keresztényként a Biblia olvasása alapján meg vagyok győződve arról, hogy 3000 év elteltével, sokak tagadása ellenére, [ez a föld] a zsidó nép jogos hazája"

-fogalmazott.

Washingtonban régóta az a politika, hogy támogatják a kétállami megoldást, hogy véget vessenek a két fél közötti évtizedes vitának, és Izrael mellett egy új arab állam is létrejöjjön az első világháború után Nagy-Britannia által ENSZ-mandátumként kezelt Palesztina földjének területén belül.

Sok keresztény republikánus szavazó számára Izrael állam támogatása kulcsfontosságú tényező abban, hogy miként szavaznak az amerikai választásokon.

Pompeo megjegyzéseit olyan spekulációk közepette tette, amelyek szerint keresztény társához, Nikki Haleyhez csatlakozva pályázik majd a republikánusok jelölésére.

(Premier Christian News)

Legfrissebb