Ugrás a tartalomra

Mesterséges intelligencia segítségével fejezték be az utolsó Beatles-felvételt

Lennon még halála előtt komponálta a dalt, amelyet most így sikerült befejezni.

Photo by Charanjeet Dhiman / Unsplash

A BBC egyik rádióműsorában Paul McCartney elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült befejeznie az „utolsó Beatles-felvételt".

A szóban forgó dal valószínűleg a Now And Then, amelyet Lennon még a tragikus halála előtt komponált.

Az egykori Beatles-zenész emlékeztetett rá, hogy Lennon hangját egy régi demófelvételről használták fel, amelyet 1994-ben Lennon özvegyétől, Yoko Onótól kapott.

Az MI technológia révén a számítógépek képesek voltak „megtanulni" a Beatles-tagok hangját, így lehetővé vált, hogy McCartney „duettet" énekelhessen Lennonnal a legutóbbi koncertturnéján.

Az énekes, bár örömmel fogadta a technológia adta lehetőségeket, aggodalmát is kifejezte a mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatban. „Ijesztőnek" és egyben izgalmasnak nevezte a jövőt. Meglátjuk, hova vezet! –  írta meg a Velvet.

Legfrissebb