Ugrás a tartalomra

Megváltozhat Amerika és Izrael kapcsolata? - Surjányi Dávid

A Hit Rádió legfrissebb adásában Surjányi Dávid beszélt az izraeli-palesztin konfliktusról.

A Hit Rádió Világnézet című műsorának legfrissebb adásában Surjányi Dávid, közel-keleti szakértővel beszélgettünk Izrael és a palesztinok közötti feszült viszonyról, valamint az ENSZ és az Európai Unió ebben betöltött szerepéről.

Október 7-ei Események Hatása:
Az október 7-i események után megfigyelhető egyfajta közöny a nyugati társadalomban, miközben Izrael elleni ellenséges képződmények erősödnek.

"Valahogy a közvélemény úgy tűnik, hogy Izrael ellen kezd állást foglalni egyértelműen"

- emelte ki Surjányi Dávid.

ENSZ és EU Szerepe:
Szakértőnk szerint az ENSZ és az Európai Unió segítségnyújtási politikájában kettős mércét lehet megfigyelni: az Európai Bizottság növelni kívánja a palesztinoknak nyújtott segélyeket, mégpedig olyan szervezeteken keresztül, amelyek érintettek voltak az október 7-i támadásokban.

 "Egy olyan menekült státuszt sikerült létrehozniuk, amit szeretnék kifejezni, újramondom, jogházként számomra nagyon ellenmondásos, mert nagyon pozitívan diszkriminatívok a palesztinok felé"

- részletezte.

Kettős Mércék: A nyugati társadalom kettős mércével mér, amikor Izrael és a palesztin területek közötti konfliktusról van szó, ahol Izrael minden lépését bírálják, miközben a palesztin oldal akcióit gyakran figyelmen kívül hagyják.

"Mindeközben tudjuk, nyilvános kivégzések zajlanak teljesen politikai alapokon Teheránban és Riádban, a legtöbb politikai elítélő nyilatkozat, úgymond határozat a zsidó állam ellen született"

- hangsúlyozta.

Legfrissebb