Ugrás a tartalomra

Megölte feleségét az ugandai férfi, mert megtudta, hogy keresztény

A történtekről az egyik rokon számolt be.

Photo by Kristina Tripkovic / Unsplash

Egy kelet-ugandai muszlim férj azért ölte meg feleségét, mert megtudta, hogy templomba jár. - írja a Morning Star News.

A 31 éves Amina Nanfuka júniusban nőgyógyászati problémák kezelése miatt töltött el 10 napot Kampalában, ahol keresztény rokonánál lakott. A rokonnál töltött idő alatt a rokon, (akinek nevét biztonsági okokból nem közölte a forrás), megosztotta vele az evangélium üzenetét, és egy lelkész is meglátogatta őt, aki imádkozott a nő mihamarabbi felépüléséért.

Július 8-án Nanfuka az orvos utasításaira visszatért Kampalába, három gyermekét pedig addig a nagymamájuknál hagyta. Másnap reggel elmentek a templomba, ahol Nanfuka találkozott a lelkésszel, és elfogadta Krisztust Úrnak és Megváltónak.

Amimkor Nanfuka a lelkésztől kapott Bibliát mutatta a rokonnak, férje egyik ismerőse épp arra járt, és megkérdezte a nőt, hogy templomba jár-e. Nanfuka nem válaszolt a kérdésre, és azonnal távoztak a helyszínről.

Amikor hazaértek, a férj ordibálni kezdett a feleségével, majd berángatta a hálószobába, és súlyosan megsebesítette a nőt. A nőt ezután a bugiri klinikára szállították, ahol az orvos nem sokkal érkezésük után halottnak nyilvánította.

A rendőrség keresi a nő férjét, aki elrejtőzött.



Legfrissebb