Ugrás a tartalomra

Mégis megtartották az Europride-ot Belgrádban

Fotó: VOA News

A nagyszabású nemzetközi melegfelvonulást korábban a rendőrség majd a bíróság is betiltotta Szerbiában, de ez akkora nemzetközi tiltakozást váltott ki – ami mellé a szerb miniszterelnök is odaállt –, hogy egy gyors kormánydöntés révén az utolsó pillanatban, ha rövidített útvonalon is, de engedélyezték a rendezvényt – írta meg a Mandiner.

A belgrádi EuroPride több szemponból is első alkalom: először tartják Belgrádban, sőt egész Szerbiában, továbbá Délkelet-Európában és a Nyugat-Balkánon is ez az első ilyen felvonulás.

Több ezer résztvevő tiltakozásképpen összegyűlt az alkotmánybíróság épülete előtt, és aztán átvonult a városi stadionhoz, ahol éjszakába nyúló koncert zárta a napot.

A rendőrség hatezer emberét vezényelte ki a rendezvény biztosítására. Nagyobb összetűzés nem volt, habár a konzervatívok ellenfelvonulást szerveztek Családi Séta néven, és mindenki biztosra vette, hogy mindkét menetben lesznek, akik nem állják meg verekedés nélkül.

(Mandiner)

Legfrissebb